vagyon akéd egéssége. akéd karja. és ujjai, mert egy holnaptol fogvást egy levelet irni. a nagy fáradság, és igen bánom hogy annyira fáraszsza kéd magát. érettem. és annyira erölteti. mind azon által, nem kellene azt az uri aszszonyt követni. a ki soha sem olvasot könyvet azért. hogy mikor a levelet kel forditani a szelet hajt. és hogy aza szél. náthát ne okozzon néki. eztet bé lehet venni egy kényeségnek., de akéd tiszteletes kényesége meg bocsásson., és mindenkor ne tarttson, mert az atyafiságot félre tévén, aboszu álláshoz fogok., és akkor mindenikünk fog suhajtani. édes néném, mi itt csak tengödünk, lengédünk. mint szegény bujdosok. tölttyük az idöt a mint lehet, az urunknak a még is mulattság hogy a mezön lakunk., mert az unadalom itt igen bö. és a szegény urunk. itt csak egynehányunkal maradot, az özvegy susihoz gyakorta megyek lengyel ország felé készül. ha itt nem marad, nem én rajtam mulik el. egy urat üsmértem. aki egy idös leányt vévén el. azt szokta volt mondani, hogy aki idös leányal hál. az ollyan jó cselekedet, mint a szegényeknek valo alamisnálkodás., de ha itt nem marad is azzal a baráttság fel nem bomlik. és a hüség meg marad. ha lehet. azt mondom ha lehet, mert akár mely nagy tüz el aluszik, ha annak eledelt nem adnak., de azt nem tartom. a mit forgács, hogy a hüség, csak a kutyához illik. a nem ujság ha azt mondom, hogy a házaság az Istenen áll, és hacsak reánk hadgya. a nem jó. és a rosz házaságoknak az oka az, hogy ö lakadalmon jelen nem volt. azzal fenyegetem susit. hogy ha el mégyen. ugy nem keresztelünk. igaz néném, micsoda csufos házaságrol olvastam a minap. csak le irom., ha szinte tudgya is kéd, mert egyéb dolgom nincsen, ez igaz. olasz országban történt. egy uri özvegy aszszonynak, egy fía lévén, aztot. igen szerette, az aszszonynak volt egy szolgáloja. a kit az iffiu meg szeretvén, sokáig kénszeritette az engedelemre. végtire a leány meg jelenti az aszszonyának a dolgot, a ki is jó erkölcsiért meg dicséri. és mondgya a leánynak. eredgy mond meg a fiamnak., hogy már engedelmeskedel kérésének. hanem jöjjön hozzád az éttzaka., a leány meg mondgya az iffiunak, aki is azon meg örüle. vacsora után. az aszszony mondgya aleánynak. te az ágyamban fekügyél. én pediglen a te helyedre fekszem., a fiam majd el jö. azt gondollya hogy te vagy, akor jol el verem. ez igy el lévén rendelve. az aszszony a szolgálo ágyában feküvén. addig várja a fiát, hogy el
(I. Törökországi levelek: 130)