alat töltöttük volna, aztot meg kel vallani édes néném. ha suhajtásal is,. hogy a mi életünk, ugy minden kereszténynek is, az élete csak szarándokság. de a miénk duplán, mert ha annak. aki joszágában lakik, ugy kel magát tekinteni mint szarándoknak,. e földön, és mint örökös hazáján kivül valonak, hát mi. akiknek egy lábni földünk nincsen, se meg maradando hellyünk, csak a sok vándorlásban tölttyük azt az drága idönket, a melyet most a hejában valoságra. tekozolunk el., az el töltöt idö pedig soha viszá nem jö, és csak. haszontalan. és izetlen suhajtásokot. hágy. maga után. a melyet mi mindennap kostolunk. és probálunk, mint szomoru példák, de még is szerencsések volnánk, hogy ha másoknak például lehetnénk., de nem leszünk. mert hány ezer ember veszet. és vész minden nap a tengeren. a felöl elegen mennek atengerre, hát mi nékünk nem volté példa elöttünk.? volt, de tanoltunké rajta.? mások is csak ugy cselekesznek., meg tanullyák. de el nem kerülik. de mi lehet ennek az oka, nem egyéb, hanem a nyughatatlanság. és a nagyra vágyodás. felinek sincsen esziben az ország jova. de mindenik tele torokal kiálttya a szabadságot. mert nagyob része. csak az ujság. és aváltozás után fut. a jövendöt meg nem gondollya, se ajelen valo joval nem tud élni, se meg nem tudgya becsülni, hanem a jövendöbéli bizontalan jó után suhajt. a melyet, vagy lehetetlen el érni, vagy pediglen. az a jó azért tettzik jonak hogy nincsen hatalmunkban. és hogy csak a nyughatatlan elmétöl származik; ettöl vagyon hogy soha az ember nem lehet boldogá. mert soha sem becsüli a maga állapottyát. se azt a mit bir; hanem aztot. amit nem birhat, abizontalanért. a bizonyost. semminek tarttya., és a nyughatatlan nagyra vágyodo elme, mindenkor. arra ingerli, hogy jobban volna ót ahol nincsen, és igy soha a jelen valo bizonyos sorsával. amelyben az Isten tette, meg nem elégszik. hanem a bizonytalanra vágy, és ajelen valoval. nem élni tud, hanem viszá élni. nem. kellene soha egy jó haza fiának, zür zavart csinálni, se kivánni, semmi féle szin alat. az Isten adgya a fejdelmeket, mind a jót. mind a roszat. egyaránt kel az ö kezeiböl venni, ajó áldás, a rosz büntetés, ö tudgya egyedül meddig kel tartani a nyomoruságnak, és mikor kel annak végit szakasztani. hogy meddig tarttson a rosz idö. és mikor legyen jó idö, egy szánto vetö ember. azt fogadta volt az isteneknek. hogy töb ajándékot fog nekik adni, csak ök is halgassák
(I. Törökországi levelek: 155)