rodosto. 24 xbris 1731.
A szokás szerént. már én nem merek szerencsés karácson innepeket kivánni kédnek, mert már kéd idegen szokást vett fel. idegen országban pedig. föképen franczia országban, csak uj esztendöben köszöntik egymást. nálunk pedig mind a három sátoros innepeken is, mellyik már jób szokás. azt azirás tudokra hagyom. mindenik ország tarttsa meg amaga szokását. aleg jób, én is meg tartanám a magamét ha lehetne, és irnék valami hirt ha volna. de mi itt oly nagy csendes nyugodalomban élünk, hogy ugy tettzik. mint ha. másut mind meg holtak volna. csak mi élnénk. pedig ha jol meg gondollyuk. mások élnek, és mi csak aluszunk., de vané egyéb dolga a bujdosoknak,? édes nénékám. a kéd bölcs, és okos levelire hogy lehetne meg felelnem, nekem oly okos levelet nem kel irni, az én eszem nem hasogattya az áert, minta kédé. hanem csak a földön jár. azért a többit nagy tisztelettel félre tévén, csak egyre felelek meg, azt irod néném, hogy a hihetetlenség. kételkedés. és az a fekete irigycség. csak velünk bujdosik. mint ha, ök sem maradhattak volna az országban. e mind igaz. és ugy vagyon. de az is valo. hogy a török császár nem rendelt nékik tahint. még is csak. el élnek, mennyi sokat temettünk el már közüllünk, de aza veszet irigység, csak meg marad. és az egyenetlenség. csak egésséges, és semmit nem vénül, talám ugyan ezek is temetnek el minket. ha csak a jó Isten, el nem veszti közüllünk öket, ugy tettzik, hogy a bujdosoknak. jobban kellene élni, mint sem az othon lako testvér atyafiaknak. de még eddig, mind ellenkezöt tapasztaltam. söt még. mentöl inkáb fogyunk. annál. inkáb szaporodik az irigység. és az egyenetlenség. emindenkor igy volt. szomoruán látom, hogy igy is lesz. mind örökkön, örökké. (de nem mondok rea ament) azt el lehet mondani, hogy a mi áitatos urunk. mindenkor igyekezet azon, hogy azokot el üze közüllünk, de még eddig végben nem vihette, de amit ahalál végben nem vihet. hogy vinné ö azt végben, ha rajtam állot volna, régen meg égettettem volna öket, mert ugyan is. mit keresnek közöttünk, egy állapotban vagyunk. egyik ugy hadta el joszágát, mint a másik, itt tiszttségeket. joszágokot. nem osztogatnak, az északi szelet. és a déli szelet, mindeniknek
(I. Törökországi levelek: 175)