hogy a magunkhoz valo szeretet elegendö arra. hogy bennünk, féltést, és irigységet gerjeszen. szerelem nélkül is.
juliánna. hogy ha csak a magadhoz valo szeretetet érzed, tehát. az irigységed, csak diánnát tekinti, és nem telámont, mivel nem szeretvén ötet. az ö cselekedeteire is. nem kel vigyáznod.
silvia. én irigy legyek diánna ellen.,? ollyan gyengeségnek lenni bennem lehetetlen, ö szép, esze vagyon, azt tudom, és azt meg vallom, de az a magamhoz valo szeretet, a mely meg boszszontot azért, hogy télámon őtet nálamnál inkáb becsüli, ugyan. az is el hiteti velem, hogy nem vagyok aláb valo nála. se szépségben. se észben, nem is tekintem ötet ugy. mint velem egy személyt szeretöt. és az a boszonkodás. a melyben vagyok. azért. hogy télámon – csak ötet látogattya, és nem engemet, nem egyébtöl vagyon. hanem a magamhoz valo szeretettöl. a melyért., azt allittom magam felöl, hogy senkit nem kel nálamnál fellyeb becsülni, és hogy leg aláb. meg érdemlem, az egyenlöséget.
juliánna. meg vallom. hogy soha. a magunkhoz valo szeretetet annyira nem terjesztettem. azt tartottam, hogy az, ollyan belsö indulat., mely igen becsülteti mivelünk magunkot, és igen keveset tartat mások felöl. illyen formában, ugy tekintettem ötet, mint ollyan vétket., a mely ellen minden erövel ellene kell állanunk., de azt soha sem gondolhattam volna. hogy az ollyan belsö indulat lett volna., a mely nékünk, mind nyughatatlanságot. mind féltést okozhatot volna, ollyan allapotért. amelyhez semmi közt nem tartunk.
silvia. ah! szép juliánna, mely kevésre terjeszted az ollyan érzékenységet. a melynek., nincsen határja., azt meg vallom., hogy a magához valo szeretet, ollyan magunkhoz valo jó akaratnak indulattya, a mely elsöben mi velünk magunkot szereteti; de azt is meg kel vallani, hogy annak köszönnyük a kivánságot a melyel kivánnyuk szeretetni magunkot másoktol. és hogy mindent; csak azért cselekeszünk. a magunkhoz valo szeretet igazgattya minden cselekedetinket, ugyan az által is szeretünk, utálunk, az által adunk, vagy nem adunk., boszut állunk., vagy meg bocsátunk, egy szoval. ollyan indulat, a mely minden cselekedetinkben csak mi magunkot tekinteti.
(I. Törökországi levelek: 184)