holnapal. nagy pompával vittek bé vidinben, most pediglen még a városon sem akartak keresztül vinni bennünket, hanem a városon kivül kivül a kertek közöt kelleték sokat kerülni, végtire a szállo helyre érkezénk, és it sátorok alat vagyunk tsak magunk, mint a szam ki vettettek. 29 dik érkezénk ide, már ezután, a fejdelem sem fogja mondani. szokása szerént. hogy nagyob betsülettel vagyon hozám a porta. mint az atyámhoz volt; ma ebéd után azt izenék hogy a fejdelem szemben lehet avezérel tsak menyen hozája, de egy kevés idö mulva ismét azt izenék. hogy nem lehet. mert a feje fáj. nem akarásnak nyögés avége. tegnap pedig innét jó regel meg indula, az egész udvarával; és ide hagya bennünket., már itt meddig leszünk, télre hová visznek. Isten tudgya, de azt tudgyuk hogy a fejdelemnek azegéssége igen rosz renden vagyon, soha nem is volt egésséges a miolta ebben az országban jött de kivált egy darab idötöl fogvást igen sárgodik; a harag pedig igen árt egésséginek, jó egésséget kivánok kegyelmednek
vidin 4 8bris 1738.
E sem igen nagy vigasztalásra valo level lészen, se semmi hirt nem irhatok a nénémnek., mit is irhatnék mikor senki felénk sem jö; mint ha tsak mi volnánk török országban, ami taborunk elég hoszu, de igen keskeny. vagyunk mindenestöl más fél százan., de most minden orán fö nélkül maradunk., mert a fejdelem igen rosz állapotban vagyon. szüntelen valo forroságban, az ábrázattya vész, a teste vastagodik. enem jó. de ö a felöl tsak mulatná magát havolna kivel, és mivel, és tsak örömest el akarná titkolni nyavalyáját., orvoságot nem veszen. ha nem a ki valo járásal akarná magát meg gyogyitani. a minap a borbélyok. és a doktorok tanátsok ellen hajora üle, és mesze le mentünk a dunán, de a mikor visza jöttünk kettzeris el ájult. nem is gondoltuk. hogy életben érkezék haza, négy embernek kelletet a hajobol ki venni. és asátorában vinni, a nyavalyának nyughatatlansága miat, már egy nehány naptol fogva a sátorát mesze verette a töbitöl. de ótt sem maradhatot,
(I. Törökországi levelek: 231)