ur bé fedezte elöttem, az oda vivö utakot. mert az egész föld övé, tegnap más fél mély földnire avárostol: találok elöl avajda secretariusát. aki is köszöntvén bennünket az ura nevével, azután avajda hintojában. helyheztetök magunkot. és pompával menénk a városba. és aszállásunkra. ma reggel. a vajda meg izenvén, hogy szembe lehetünk véle. és a hintoját küldvén érettünk, nagy Ceremoniával fogada bennünket, satorok alat. mert ez a vajda is táborban vagyon. majd más fél oráig voltunk véle. inkáb is tudgya e magát alkalmaztatní az idegenekhez. nem is kel csudální. mert a portán fö tolmács volt. abeszélgetés után. viszá vivének szállásunkra. ezek most igy fogadnak bennünket. mert meg vagyon parancsolva nekik, de ma holnap. reánk sem néznek. illyen a görög. fö képen, ha csak egy arasznira is. fel emelik aföldtöl. ha a közönségese meg vagyon spékelve. kevélységel, hát ligora, hogy ne volna, a midön, egy országnak parancsol, a muszkák közelitnek molduvához, most ezeknél többet nem irhatok. mászor másrol. maradok a jó nénémnek, ha egésségire vigyáz. jó szolgája.
jász. 22 julý. 1739.
Már egy holnapja. hogy unadalomal. töltöm az idöt ebben az izetlen városban csak egyedül. mert zai is már régen el ment kocsinban. avajdánál. egy néhányszor voltam. de amiért ide küldöttek, alátom hogy csak hejában valo lesz. az unadalomra pedig minden nap elég alkalmatoság adatik. mert ezek a boérok. ollyanok mint a medvék az idegenhez, nem tudom ha termeszetböl cseleksziké, vagy pedig nem mérnek az idegenekel társalkodni, de igen vadok. voltam már egy néhánynál, a kiknek két fejü sas a tzimerek, mert ezek mind a Cantakuzéna familiájábol mondgyák magokot. talám még a gazdám is abbol. valo. meg nézem a tzimerit. noha szabo. hogy itt valaki az idegenhez menne, ebédre hiná, amint szokás. az emberek közöt, azt nem kel várni ezektöl a medvéktöl. én is feltettem hogy egyikhez sem megyek, mikor a vajdához megyek. reám hintik a mariászá nevet. mert láttyák. hogy a vajda mint van hozám. de azon kivül. ugy vagyok itt. mint ha csak én volnék egyedül a városban, még eddig, senkinek. annyi baráttságát nem tapasztaltam
(I. Törökországi levelek: 241)