hogy örömest meg válnék bukurestöl. mert itt igen unadalmas a lakás. nem tudom én micsoda féle emberek ezek. de ezekel nem lehet társalkodni. nem kel félni. hogy se molduvában., se it, egy boér is hijon ebédre, még gyermek koromtol fogvást. üsmerek egy boért itt, de leg kíseb baráttságot hozám nem mutat, mikor hozá megyek, a szót nem kimélli, mind az a többi, azt ugyan veszem észre, hogy nem mérnek avajdátol. az idegenekel társalkodni. de magok közöt is csak oláhok., meg bócsás néném. ha el végezem levelemet; mert egész penitentzia irní, valahány betüt irok. mind annyiszor kel a tüzhöz tartanom a pennámot, hogy a ténta meg olvadgyon, de micsoda tüz ez is, mert még az is sokszor meg fagy, fát igen ritkán, és drágán lehet kapni. ami keveset kaphatok. azt inkáb a konyhára adom., mert inkáb szeretem fázni. és jól lakni. mert a hidegben jobban esik az étel., könyörögj néném.. hogy meg ne fagyak már tavaszig. noha már közél van. de itt ollyan fergetegek vannak., mint ha most kezdené a telet. jó egésséget néném, nekünk meg egy kis lágy idöt.
bukurest. 22. maji 1740.
Hálá Istennek. atél el hagyot bennünket, de mit mondok, majd a tavasz is el hágy, még is az idöröl azt észre nem veszük, hanem csak a kalendáriumbol tudgyuk., már töb egy holnapjánál hogy vajdánk nincsen, mert a német viszá adván a töröknek. azt a fele részit havasalföldinek. a melyet birt. azért krájovára ment, mint egy viszá foglalni, és magát vajdának üsmértetni, illyen hasznát vette a német. a bekeség fel bontásának, és azIsten nem engedte meg hogy erdély. s’ magyar ország másért. büntettessék; mivel egyikben sem tett kárt a török, kivált erdélyben hálá Istennek. a mely emlékezetre valo dolog. itt még most is minden ritka, és drága. kivált a pite. de nem igen törödöm rajta. mert azur segittségivel. egy nehány nap mulva. meg indulunk zai urfival együt. rodosto felé, és örömest ide
(I. Törökországi levelek: 248)