meg ujul. hogy a kin is nagyobodgyék. szomjuságot, irtoztatot szenvednek, más italt nem isznak, hanem mérges italt, a mely meg fojttya öket. de meg nem öli, de a mi még leg nagyob. ahogy, ót aszszonyokot nem találnak Mitsoda rettentö nagy kin a hogy ót aszonyok nem lesznek, ezen avilágon arrol gondolkodni szükséges, de a másikán gorombaság, én nem tudok már mit irni töbet a török vallásrol., ugy tettzik hogy elég
rodosto 23 9bris 1754
Minden bizonyal tudom hogy örülni fogsz azon hogy Isten kegyelmiböl a szomoru setettség el hagyta a szemeimet, soha sem szabad senkinek is még az ellenségünknek is roszat kivánni. de a bizonyos hogy másnak vakságot kivánni nagyob. mint sem halált a szemem világa minden orvoság nélkül. tsak az Isten kegyelmével tért viszá ennek a holnapnak a kezdetén valamivel jobban kezdék látni ennek elötte pedig egy nehány napal. a szemeimben kezdém érzeni mint ha valami gaz eset volna mind a kettöben., valami szurta öket két vagy három nap. tudtam pedig hogy semi nem eset a szemeimbe. másokal is nézettem semit nem láttak, a jutot eszembe. hogy talám a hártyikák a melyek a szemeim elött voltak. talám azok akarnak le esni. ugy is let. mert harmad nap mulva nem érzettem azt a nehéz szurást a szemeimben és sokal világosaban láttam, egy szoval az Isten kegyelmiböl. ma az innepem napján az imadságos könyvnek hasznát vehettem. a mely nem lehetet más fél esztendötöl fogva én is imár jobban szánom avakokot., de ha a testi vakság nagy dolog, alelki szászorta nagyob kedves néném oltalmazon meg az Isten mindenikétöl
rodosto 14 xbris. 1754
kedves néném leheté nagyob hirt irni. mint egy hatalmas Császárnak halálát, ma hallottuk meg, hogy tegnap Mamut császár el hagyá avilágot., egy nehany napig betegeskedvén., anép igen kivanta volna
(I. Törökországi levelek: 286)