rodosto 30 juný 1757
kedves néném ismét nagy hirt irhatok., mert aprussiai királyt meg verték. apedig igy let meg., Marsallus Daun nagy hadal prága segittségire. ment. a király eleibe mene. mint hogy pedig mind akét résznek volt kedve a verekedésre, kedveket tölték. és nagy hartzot adának egymásnak. Colen nevü város vagy falu melet. a hartz 18dik volt, a hartz sokáig tarta, a gyözedelem pedig akirályt el hagyá., és Daun mellé álla. mint hogy kedvesen fogadá. a hartzot meg is nyeré pragát fel szabaditá. és a kapuit meg nyitá, de prágában a hartzrol. semit nem tudtak. hanem, az napé, vagy más nap., egy vitéz öröm mondo markotányosné vivé leg elsöbe a hirt a meg nyert hartzrol, hihetö hogy meg is ajándékozták azt az aszony postát, azután aprussiai had el távozék prágátol., ki mondhatná meg a lakosok örömit. mivel nagy károkot, romlásokot, égéseket szenvedtek volt a bombák, és a tüzes golyobisok miat
Mint hogy a minap olvastam az Amurates császár historiáját ót is ahartzrol vagyon a szó amelyet meg mondom tsak rövideden. hogy a levelem hoszab legyen. elég ahogy az ötödik lajos király békeséget tsinált volt Amuratesel,, hogy pedig a kötést még joban meg erösittsék zalogul egy szentelt ostyának a felit adták volt a Császárnak. de nem tudom miért a király minden ók nélkül fel bontá abékeséget. és sok számu magyar hadal a Császár ellen mene. sok püspökök is valának a táborán, mivel az elöt aza rosz szokás volt hogy a püspököknek táborba kelletet meni a magok seregekel. azt is tartották abban az idöben. de nem az Évangyélium szerént. hogy az hitetleneknek, nem kel meg tartani a hitet, vagy a fogadást., a hartz várnánál volt. a magyarok, eleinte mindgyárt tüzesen viselék magokot ugy anyira hogy a törökököt viszá nyomák és szalado félben valának, a császár látván hogy tsak nem el vesztette volna a hartzot. a fél szentelt osttyát ki vevé akebeliböl. és az ég felé emelvén. kéré az Istent hogy büntetné meg azokot kik a békeséget fel bontották és a kik az ö nagy profétájoknak olyan zálogával. erösitették volt meg. ezt el végezvén ahada közi nyargal. viszá tériti, és ujontában az ellenségre viszi. erre a magyarok meg rémülnek, meg szaladnak.
(I. Törökországi levelek: 295)