ember szot halla, és mint ha valaki imátkoznék, de mint el tsudálkozék, hogy az. aki bent volna, eszerént imádkozék. átkozot legyen az Isten, ezeket a szokot pedig szüntelen mondgya vala. a püspök nem álhatván. bé mene az emberhez. és mondá néki. atyámfia. ne azt mondgyad. hogy átkozot az Isten. hanem áldot az Isten. az remete ugy kezdé mondaní., apüspök hogy erre meg tanitotta volna. viszá tére ahajohoz, és meg indula ahajo., a remete pedig az alat el felejté amit tanult volt, és észre vévén nagy sebeségel kezde a püspök után futni., ahajo távul vala már apartol, de a remete nem vigyáza arra ha a földön vagy a vizen futoté. néki tsak az imádság volt az esziben, apüspök és a kik a hajoban valának nagy tsudálkozásal láták hogy a remete a tengeren futna utánok., a ki is a hajot bé érvén. kiáltá a püspöknek. hogy el felejtette volna az imádságot. apüspök látván a nagy tsudát. mondá néki, atyám fia, tsakugy imádkozál. amint edig imádkoztál, ebböl apéldábol látyuk, hogy az Isten a sziv imádságát szereti, és nem a szonkra figyelmez. enis szivesen kivánom kedves nénémnek az uj esztendöt egésségben el érni. Amen
rodosto 20 xbris 1758
kedves néném nem tsak mi. hanem az egész emberi nemzet olyan mint a halálra itéltetet rabok, a kik nem tudgyák mikor viszik ki ahalálra a mi sorsunk. épen olyan., menyi urakot, nemes embereket temettünk már ell, kit egy, kit más esztendöben, ugy anyira hogy már tsak ketten maradtunk volt zay urral, az Isten azt is ki vevé abujdosásbol. 22 8bris. mar most egyedül maradtam abujdosok közül., és nem mondhatom mint eddig. hogy had vigyék ki ezt, vagy amazt elöre, mert egyedül maradván, nekem kel ki mennem az áldozatra. a Csáki ur halála után, zay urat tette volt aporta a magyarok fejévé. a kik ebben az országban vannak a Császár protectioja alat. halála után a portára kelletet mennem. hogy hiré adgyam halálát. a szokás szerént. engemet tettek básbugá, mert azt jó meg tudni. hogy akik ebben az országba az öreg rakotzival jötünk. azok közül tsak én
(I. Törökországi levelek: 299)