tudván, attol irtózzik, és kész inkáb mindenre hajolni, csak a hadakozásrol ne hallyon szollani, önéki magának vagyon oka hozá, mert leg kisseb szerencsétlenségért a hadakozásban, leteszik. avezéreket., bekeséges idöben pedig e jol tudgya a dolgokot folytatni. de ki igérheti azt nékünk hogy állando legyen a hozánk valo jo akarattya. hogy ha pedig az elméjit meg valtoztattyák. mit nem várhatunk tölle, csak már is az ö kopár szakállu tihája. (udvari kapitánnya:) nagyob idegenségel vagyon hozzánk, mint az elött. minden féle dolog pedig ez által megyen a vezér eleiben. mindennek ehez kel menni. és csak ö általla kel folytatni a vezerel valo dolgot. és ha ezt meg csinállyák. azok, akik mi nálunk hatalmasabbak. és roszunkot kivánnyák, oda leszünk a tyukoknak, a dicseretes ebben avezérben hogy az idegen országokrol valo dolgokban gyakorta kér tanácsot, a mi fejdelmünktöl, aztot bé veszi, és követi, a kinek is nagy eszit meg üsmérte. de mindenkor csak rea megyek arra, hogy holnap, vagy holnap után találkozhatik ollyan ki meg változtathattya elméjit. emberé? igen is ember, meg változhatik hát, és az ide valo emberek. abban inkáb emberek. mint sem másut. de édes néném mit visgálom én ajövendöt. hadgyuk azt a jövendö urára, énnekem csak azon kel törödnöm hogy mikor láthatom kédet. mikor nevethetek kédel, és mikor ehetünk káposztát, ah! nem mérek már a káposztárol szolni, mert a minap káposztás fazéknak nevezének, csak azért is ugy szeretem kédet mint akaposztát. hát kéd. hát az egésség felöl semmit sem irunk.
jénikö. 9 aug. 1719.
hiszem szégyenlem én azt édes néném, hogy nekem kel a császári városban történt dolgokot meg irnom, ha csak örökké othon nem ülnénk, töb hireket is tudnánk. avalo hogy ritka dolog. de amikor kéd hireket ir. azokot el lehet hinni, de az hogy lehet. hogy ót helyben lévén; még is töllem tudakoza kéd. hogy mikor leszen audenciája a
(I. Törökországi levelek: 42)