görög. ha ugy nem bánnának vélek. idegen nem lakhatnék közöttök. mi itt meg nem maradhatnánk. ha a törököktöl nem félnének., de a botozástol félnek. mert leg kisseb panaszért is a kadia száz pálczát veret a talpán, ha ezerekel bir is. és meg azon felyül fizetni kel. azért, hogy két százat nem csaptak rajta. agörögök sokal jobban élnek. mint sem a mi örmenyink a kik közöt lakunk. de nem is ollyan munkások, mint ezek. se nem ollyan gazdagok, nem is csuda., mert az örmenyek. igen rosz ételekel élnek., már ebben az holnapban. bialokot ölnek meg. és azoknak ahusábol kolbászt csinálnak. és mindenüt csak a sok kopácsolást hallyuk egész éttzaka, hogy nem is lehet alunni. aztot meg szárazttyák, és egész esztendö által azzal élnek. az örmény aszszonyok mikor avárosra mennek, mind fekete bélletlen mentét vesznek magokra. és igen munkások, egy rend béli köntösnél aleányokal többet nem adnak. se pénzt. se mást egyebet, egy örmény a lakadalma után. egy hétig. vagy kettöig. a feleségivel. együt nem eszik. ennek nem tudom az okát, de együt alusznak. a lakadalmoknak pedig már nálok bizonyos idejek vagyon, leg inkáb ebben a holnapban házasodnak. a midön már az uj bor meg forrot, és a kolbász csinálást el végeszték. mind avárosrol. mind a lakadalmokrol. verset csináltam. nem tudom el küldgyemé vagy sem, mind ázon által. kédnek el küldhetem. idegennek el nem küldeném, mert nem mondhatni szép verseknek. itt mind görög. mind örmény érsek vagyon. a sidó népröl mint mondgyák. itt is csak ollyan a sidó valamint másut. ezek tehát azok a szép versek, olvassa kéd. figyelmetességel.
Lakunk parttyán, a tengernek tölttyuk napját. életünknek,. Annak gyakran, nagy zugását. láttyuk s’hallyuk. hánkodását. Abban nagy halak. jádzanak. örömökben ugrándoznak. de a parton akik laknak, szomoruán suhajtoznak. régen napot jöni láttyuk, a tengerböl. s’azt suhajttyuk.
(I. Törökországi levelek: 67)