csudálni. ha el felejtette volnais amaga hazáját. mert aki 43 esztendöt tölt idegen országban: azt is el felejti hogy hová való. de attol tartok hogy ismét itt temetés ne legyen, és hogy a szemit bé ne hunnya egy uri aszszony, aki iffiu lett volna ábrahám idejében. de mostanában hatvan kilencz esztendö semmi ékességet nem ád, és egy ollyan korban lévö aszszonynak nem szükséges bé fedni az orczáját. azért, hogy valamely gondolatokot ne okozon; mind ezekböl észre veheti kéd hogy bercsényiné aszszonyrol szol az irás, aki is szem látomás fogy, és mint egy olvad. azt tudgya kéd. hogy illyen idös korában is, mindenkor piros ábrázattyavolt. de mostanában egészen el haloványodot. és maga is veszi észre hogy nem sokára, le kaszállyák aszénát, eddig leg kedveseb beszélgetése a viszá valo menetelröl volt, de már láttya hogy hamaréb meg láttya meny országot. mint magyar országot, bizony jób is az elsö a másikánál, de mit ártana, magyar országbol. meny országban menni. elég a hogy amicsoda állapotban vagyon ez az uri aszszony. azt gondolom hogy az örökös hazájában megyen most minden órán. kit adgyunk azután bercsényi urnak., gondolkozzék kéd addig felölle., és irjon kéd valami hireket. mert itt semmit nem hallunk.

rodosto 26 aprilis. 1723.

édes néném. akár mennyit éllyen az ember, akár micsoda kedvére tölttse napjait. de mind azoknak ahalál avége. aszegény bercsenyiné aszszonyom is azon végezé el életét, aki is már egynehány napoktol fogvást. betegeskedvén, és nem anyira szenvedvén fajdalmakot. mint a természetnek, magában valo elfogyását. aki is mint agyerttya ugy alut ell. tegnap három ora felé dél után. már észre vettük. hogy csak hamar el aluszik. holmi kérdéseket tettek tölle. arendelése iránt. az urunk az ágya mellet volt és mindenre meg felelt. és söt még, valamit akart volna még mondani a fejdelemnek. már el is kezdette

(I. Törökországi levelek: 78)


Előző oldal | Következő oldal