szokást. csak ebböl is. ki tettzik, mert egy kedves kantzája lévén. amidön meg vemhezet. akor az officiumot mondotta a clericusival. azt meg tudván a lovász mesterétöl. azonnal le vetkezik, el hadgya az officiumot. és az istálloban megyen, azt láttyuk hogy constántinus császár, meg parancsolta. a gubernátoroknak, hogy szekereket. vagy más egyéb utra valo alkalmatosságokot rendellyenek apüspököknek. a kik a nicéai gyülésre mentenek. mert mesze földekröl kelletet oda menni, és az öregek oda el nem mehettenek volna. de ebböl láttyuk hogy a püspökök közönségesen nem tartottanak magoknak, semmi alkalmatosságot az utozásra. a bizonyos hogy egy alexandriai pátriárchátol. akik gazdagok valának., ki tölt volna egy hinto, és egy ló. de még is azt láttyuk. hogy a hires sz. athanásius gyalog járta fel a thébai pusztát, a nap nyugoti [nap-nyugoti] püspökök, már inkáb kezdék az alkalmatosságot keresni, és lovakot tartának., a kristusnak, és az apostoloknak hagyván. a szamáron valo járást. avalo hogy sz. márton szamárra ült. és azon kerülte meg a diécésisét, de e még igen eleinte volt. és még akor. a nagy renden lévö familiák nem igen vágytanak a püspökségre. de mihent anagy urak gyermekei a püspöki süveget a fejekben kezdék tenni. szégyennek tartották. volna. szamáron. vagy öszvéren járni. hanem paripákon, és nagy seregel kisértették magokot. a midön a diécésiseket mentek látogatni, ugy annyira hogy a szegény plebánusok kénszeritetének panaszt tenni hogy a püspökök sok kisérökel szálván reájok. azok öket mindenekböl ki eszik. de mindenkor nevetnem kel a szent gergely panaszán. mikor eszemben jut. mert a mely diaconus viselt a siciliai jószágokra gondot. az ennek a pápanak. szép öszvéreket. és szamárokot küldöt, apápa azt irja neki énnekem szép szamárokot küldöttél, de ha szépek is, azok Csak szamárok, hanem küldgye egy lovat. a melyen járhassak. a bizonyos hogy ez a szent pápa. inkáb vigyázot a soltár szépen valo éneklésire, mint sem a szép lora. aztot olvassuk egy más sz. pápa felöl, a neve nem jut eszemben, hogy Constancinápolyban akarván menni, ahajobol thessálonika tájékán ki szállot és ót valami alkalmatosságot kerestenek számára. a mellyen el végezhesse uttyát. ót egy nemes ember feleséginek igen kedves lova volt. a melyen csak az aszszony járt. az aszszony a pápának oda adgya a lovát. és a pápa azon Constancinapolyban megyen. és onnét viszá küldi a lovat. de a ló azután soha fel nem vette az aszszonyát. a ki is látván hogy reá nem ülhet, a pápának küldi romában
(I. Törökországi levelek: 95)