ki ki meg ijed. de semmi kárt nem tett, a mikor pedig által ment aházon, a követné melegséget érzet, talállya ki kéd hol, és mint hogy asztalnál volt, nem lehetet a szoknya alá tenni a kezét. de asztal után. maga is el fogad nevetve rajta. a midön észre veszi, hogy a menykö meg perselte. gondold el édes néném. hol kereskedet. és kine nevetné eztet. most jut eszemben hogy egy kérdésire meg kel kédnek felelnem. én annak egyéb okát nem tudom, hogy miért eszünk hust pénteken, amidön azon a napon esik karácson, hanem hogy azt a szokást az ánglusok kezdeték, azért hogy az évangyeliumban a vagyon irva. hogy az ige testé lett. és idövel azt a szokást másut is bé vették. hát a francziák sok hellyeken, karácsontol fogvást, gyerttya szentelö boldog aszszony napig. szombatokon a hust meg eszik. azért hogy azon idökben, a boldogságos szüz gyermek ágyban fekszik, sok ideje vagyon már annak édes néném, hogy mi is abujdosásban fekszünk, ezt az esztendöt tudgyuk hogy csak nem egészen itt el töltöttük. de azt nem tudgyuk hanem tölttyüké itt, a másikát is. mely szép dolog hogy az ember nem tudgya a jövendöt. mert ha tudná. még elöre kéttségben esnék, de nem tudván bizik, és reménli. hogy ugy fordul dolga a mint kivánnya. nincsen evilágon hoszab táncz. a barát táncznál. és csak azt kel járnunk; mind addig a még vonnyák. csak az Isten egésséget adgyon. ugy legyen amint neki tettzik. mert szép dolog az egésség. azért arra vigyázon kéd. és irjunk gyakrabban.

Rodosto 16 jan. 1725

új esztendöben, mi vigadgyunk, és ha lehet töllünk, meg is házasodgyunk., de azt a lehetet, el vették mi töllünk. és csak a gondolatot hadták szabadságunkban, de már azis unadalmas kezd lenni, mert ugyan is mi haszna itt arrol gondolkodni, abujdosok házasága.

(I. Törökországi levelek: 98)


Előző oldal | Következő oldal