egyik a másikátol, mert a kristus mindenkor egy mindenikben.

A valoságos keresztyéneknek. ugyan ezen szokását. vagy jelit. (character) akarták tehat rövideden. le irni ebben a könyvben. hogy pediglen az világosabban ki tessék., szükséges volt egy részit elleniben tenni, a rosz keresztyének. szokásinak. nem az olyan otromba vétkekröl szollok., a melyeket még avilágiak is kárhoztattyák, hanem tsak a jó erkölcsröl valo tsalando gondolatokrol szollok, a melyekben gyakorta vannak az emberek., és azokrol afogyatkozásokrol, a melyeket. aköteleséginkröl valo tudatlanság. és a magunkhoz valo szeretet rejtik el elöttünk. a melyek mind azon által, ellenkeznek. a fö részeivel, a keresztyéni tudomanynak.

fel tették tehát elöre a fogyátkozást, vagy a szines jó erkölcsöt, a mely ellenkezik azal. a miben áll. a valoságos keresztyeni szokás. vagy jel, ezen két ellenkezö dologbol. mint egy hasonlitást tsináltanak. és tsak rövideden. az igasságok bizonyitásit is fel tették. Mint hogy pedig ezek az reflexiok sok féle dolgokrol vannak. a melyek egészen külömböznek egymástol. azért, az olvaso meg nem ütközik azon ha láttya, hogy a mely reflexiok. egy mást követik leg gyakortáb. semmi szövettségek nintsen egymásal; azt a szövettséget. nem is kel keresni. az illyen meg röviditet munkában, hanem tsak azt kel kivánni, hogy mindenik reflexio igaz legyen. és hogy az igazság az melyet fel tészen, meg egyezék. a keresztyéni valásal.

A mint is nem kel azokot egymás utan olvasni. valamint a historiát, mivel azok ugy mondván., mindenik keresztyéni jó erkölcsnek. rövideden. tsak a veleje, és a melyekböl lehet egyet, vagy kettöt ki venni. egyszere. és meg visgálni abbol mint tselekedtenek. az el töltöt idökben. mint tselekesznek. a jelen valo napokban és hogy mint kellesék tselekedni jövendöben.

(III. A Valoságos Keresztényeknek Tüköre: 786)


Előző oldal | Következő oldal