kel az atyánk fiát tekintenünk. mint egy pogányt, hogy ha szó fogadatlan, de ezt tsak azután kel. tselekedni, minek utánna szép szóval mindent el követtünk volna. hogy magában térjen, valamint enékünk meg vagyon hagyva. az atya fiai intésnek parantsolattyában.
Ez az el távozás. a bünösoktöl. amelyet tsak azért parantsollyák. hogy azö vétkekben ne részesüllyünk. nem ellenkezik a felebaráti szeretetnek parantsolattyával., se a gondal. a melyel kel lennünk egyik a másikunknak üdveségihez., avalo hogy az okoság gyakorta kivánnya hogy el távozunk töllök. az Isten is azt sok helyt parantsollya az irásokban; de ugyan az olyan alkalmatoságban kel meg mutatni hozájok valo szeretetünket. buzgob imádságinkal, és keresvén minden modot abban hogy külsö jelekel. meg mutathasuk nékik, mitsoda szives buzgoságal. kivánnyuk üdveségeket.
A kristus társalkodot. és ett. abünösökel, és a publikánusokal. mert, mondgya maga, abetegeknek vagyon szükségek az orvosra. és nem az egéségeseknek., noha ez a példa nem illik minden féle személyhez., nem is követhetik minden féle alkalmatoságokban., meg mutattya leg aláb, hogy ha az üdvezittö a vétket gyülölte. de avétkest meg nem vetette, azt is mondgya, hogy tsak bünösöket jött hini. és hogy azok. meg elözik az igazakot az Isten országában., ez igy lévén, nem hogy avaloságos keresztyén meg vetné öket, valamint a farisaeusok tselekedének. és tselekesznek mostanában is azok, a kik jó erkölcsüeknek tartatnak. de ugy tekénti öket. mint olyanokat., akiket az Isten eléb valoknak tarttya nálánál. az ö meg foghatatlan rendelése szerént, szereti öket, kedveket keresi, vagy meg inti öket, atyafiui szeretettel,
(III. A Valoságos Keresztényeknek Tüköre: 825)