adgya az egyikét annak a kinek nintsen. nem azt a köntöst akarja hogy adgyák. a melyik szükséges. hanem a melyik aszükséget meg haladgya. a második köntöst, igen meg tsallya tehát a magát, a ki aszükségen felyül valot abban tarttya. a mi meg marad atzifrálkodástol. és az ékeségektöl., atudni valo dolog, hogy a szükséges. töbre, vagy kevesebre terjed, akülömbözö rendekhez képest, de nem terjedhet sohais. arra a mód nélkül valo telhetetlenségre, és gyönyörüségekre. amelyekre vezetik avilági szokások tsak nem mindnyájan az embereket, és a midön ezeket a mód nélkül valokot eléb betsüllik a felebarát szükségénél, akoron. vétenek az alamisnárol valo parantsolat ellen. A valoságos keresztyén pedig azon igyekezik. hogy meg tudgya külömböztetni mind azt, a mi szükségen felyül valo, és afelebaráti szeretettel., könyü néki meg üsmérni, hogy mi nem szükséges néki. de még többet is tselekeszik, mert meg foszttya magát attól is. a mi hozája, illendö szükséges lenne., és azt. akebeliben rejti annak, a ki valoságos szükségben vagyon. azt tudgya. hogy sok alkalmatoságokban., enem tanáts, hanem minden gazdagnak valo parantsolat. menyi királyok. fejdelmek. és nagy urak. kik még nagyobak voltanak Isten elött, mint sem az emberek elött. tselekedtenek ilyen formában, mert tudták. hogy a kristus mit mondot. hogy az özvegy aszony két pénze kedveseb volt Isten elött. mivel néki szükséges volt az a két pénz, mint sem agazdagoknak. bövön valo adások., az illyen példák ritkák, de azt tudgyuk, hogy még ritkábak. a gazdagoknál mint sem a szegényeknél. mely ditsöségire volt., ennek a szegény özvegy aszonynak., hogy a kristus maga adot olyan ditséretet. reája, amelyet soha sem adott a gazdagokra bizonyal mondom néktek, hogy ez az aszony többet adot mindeneknél.
(III. A Valoságos Keresztényeknek Tüköre: 886)