F Egy keresztyének az életét, a munkában; ahasznos foglalatoságokban kel tölteni, a mely meg egyezék az ö rendével, ollyan hivatalt, és rendet válallyon magára a melyre az Isten hitta,, mivel más képpen, az üdveségnek uttyán kivül vagyon.,
K Mit kellesék tselekedni, amidön az Isten szolgálattyára hivatatik valaki, aharmadik, hatodik, kilentzedik ora tájban, vagy is már estve felé?
F Mihent arra hivatatik, azonnal hüségesen kel el menni, és szorgalmatoságal kel munkálodni, az Isten munkáját, mind végig, hogy meg ne büntettessünk, az Isten kegyelmének, hejában valo el vételiért, sokszor történik, hogy ha az alkalmatoságot el mulattyuk, a többé viszá nem jö., és félö. hogy az el vesztet kegyelmet. meg ne talállyuk.
K A midön valaki életének jóbb részit, az Istenröl és az üdveségiröl valo feledékenységben töltötte el. és arrol késön kezd gondolkodni, leheté reménleni az ollyannak.?
F Igen is lehet, kel is reménleni, de arra kel vigyázni, hogy egy ollyan szorgos, és nagy dolgot, mely az örökké valoságot tekénti, más idöre, vagy az utolso orára nem kel halasztani, alazatos hálá ado szivel kel venni az Isteni malasztot, hogy töllünk elne tavozék, az Isten botsánatot igér annak, aki meg tér, és penitentziát tart, de arra idöt nem igér, nem kel tehát az arra valo idöt el veszteni, mivel sokan vannak ollyanok, akik tsak egyszer hivatatnak, és az üdveség tsak attol füg.
K. Mitöl vagyon a, hogy azok akik kevés ideig dolgoztak, annyi jutalmat vesznek, mint azok, akik az egész napnak. terhét, és hévségét viselték.? nem hasznosabé egész életünkbe szolgálni az Istent, mint sem azt, tsak életünk vége felé kezdeni el?
F A bizonyára hasznosab aki iffuságátol fogvást mindenkor. egy aránsu jó erkölcsbe, és buzgoságban szolgálta az Istent, mint sem az ollyanok, akik tsak egy nehány esztendökig., de ha azt fel teszük, hogy egy ollyan aki sokáig szolgálta az Istent, de lankadságal., meg más egy ollyan aki kevés ideig, de tiszta szeretettel. és buzgoságal, ollyan formában, ez, bövebb jutalmat veszen buzgoságahoz képést, a jutalmat nem az idönek hoszaságához kel mérni, vagy a munkához, hanem a buzgosághoz, a szeretethez, és az alázatosághoz, a mellyekel
(II. Épistolák: 142)