3. 8. a hazugság tehát. akár mely jóra fordulhatna is, de mindenkor vétek., mert tellyeségel ellenkezik az igazságal. a melyet soha meg nem kel sérteni, a sem lehet. hogy az Isten vétekül ne tulajdonittsa a hazugságot annak. a ki valamely jó végre kiván hazudni, mert ö maga az igazság, és maga ellen nem szolhat. epedig meg történnék. hogy ha jóvá hagyná. és meg engedné ahazugságot. ahazugság nem más, hanem az, a mi agondolatunkal ellenkezik, vagy azal amit érzünk. hogy tartaná az Isten jónak azt, hogy gondolatunk ellen szollyunk, holot ö azért adta aszózatot belénk, hogy az által gondolatunkot ki tegyük.
Évangyélium
szent luk. 15. 11.
Mondá pedig. egy embernek két fia vala, és mondá az iffiabik közüllök az attyának, atyám ad ki nékem az örökség részét, mely engem illet, és el osztá nékik az örökséget, és nem sok napok után. egybe gyüjtvén mindeneket, az iffiabbik fia mesze mene távul valo tartományba, és ótt el tékozolá az ö örökségét. buja élettel, és minek utánna mindeneket meg emésztet volna, nagy éhség lön abban a tartományban. és ö szükölködni kezde, és el mene, és annak atartománynak polgárához adá magát. és az ö majorjában küldé ötet, hogy a disznokot örizné, és kivánnya vala ahasát bé tölteni a malatával. melyet adisznok esznek vala, és senki nem adgya vala neki, magában térvén pedig mondá, mennyi béresek az atyám házánál bövölködnek kenyerekel, én pedig itt éhel halok meg, fel kelek és az atyámhoz megyek, és ezt mondom néki, atyám, atyám vétkeztem az ég ellen. és te ellened, már nem vagyok méltó hogy te fiadnak hivatassam. tégy engem mint egyet ate béresid közül, és fel kelvén el mene az attyához, mikor pedig még távul volna, meg látá ötet az ö attya, és irgalmaságra indittaték, és hozája futván. anyakára esék, és meg tsokolá ötet, és mondá néki a fia. atyám vétkeztem az ég ellen, és te ellened, már nem vagyok méltó hogy te fiadnak hivatassam, mondá pedig az attya a szolgainak., hamar hozzátok elö aleg jóbb ruhát. és öltöztessétek fel ötet, és adgyatok gyürüt a kezébe, és sarut alábaiba. és hozzátok elö a hizlalt borjut, és öllyétek meg, és együnk.
(II. Épistolák: 303)