tselekedeteket roszra magyarázuk. hogy öket meg kissebbittsük mások elött, ollyan dolgokot fogunk reájok, amelyekröl ök soha nem gondolkodtanak, mind ezek, annál is nagyob vétkek, hogy lelkí vétkek lévén, hasonlitnak az ördögéhez
K. Mit felele a kristus, a farisaeusok tsalárd kérdésekre.?
F Nem felele nékik mindgyárt egyébel., hanem halgatásával, le hajolván. irvala ujával a földön., mint ha nem figyelmezet volna kérdésekre, és mint ha el akarta volna kerülni, itéletet tenni erröl adologrol., és meg felelni olyan kérdésekre, amelyek tsak arra valok valának, hogy okot talalhassanak benne. hogy vádolhasák, és meg kisebithesék a nép elött. akár miképen felellyen ezen halgatásával, de meg akará vélek ereztetni az ö ellene valo tsalárdságokot. és méregel tellyes irigységeket. ezel minket arra tanit., hogy mitsoda okoságal. és vigyázásal. kel felelnünk azoknak, kik rosz szándékbol, valo kérdéseket tesznek nékünk.
K A kristus meg feleleé végtire kérdésekre?
F Tsak akor felele meg nekik mikor arra szorgalmaztaták. de az ö felelete tellyes vala böltseségel., olyan itéletet ada, a mely meg hatá lelkek üsméretit, ahoz abelsö birohoz küldé öket, akit magokban hordoznák, és aki elejekben tészi. egész életeket, de egyszers mind, meg is üsmerteté vélek, hogy nem aláb valo vétkesek, annál, akit oly keményen vádolnának, aki bün nélkül vagyon közületek, elsöben avessen követ reája. mondá nékik., avalo hogy ez az aszszony meg érdemlé akövezést. hogy meg büntettessék atörvény szerént. de nem ollyanoktol, kik ö magok is meg érdemlették volna abüntetést, mint hasonló. vagy még nagyob vétekben lévök, egyik bünös a másikát nem itélheti, illyen formában ameg válto atörvény ellen semit nem monda, se a vádlot aszszonyt nem kárhoztatá, és olly mértékletes bölcs feleletet ada, amely eleget tészen atörvény igasságának, és azt az kegyeségit is meg tartá. a mely ö néki természete szerent valo volt, de a mely egyszers mind. kárhoztatá kevélységit, és szemtelenségit a vádloknak,
K A kristusnak ezen feleleti mire tanit minket.?
F Arra hogy gyakorta magunkban szállyunk., valojában gondolkodgyunk fogyatkozásinkrol, vádollyuk bé magunkot Isten elöt, és inkáb itéllyük magunkot, mint sem felebarátunk fogyatkozásit,
(II. Épistolák: 352)