Epistola.

Jérém. 17. 13.

Uram Izraelnek reménsége, minnyájan akik tégedet el hagynak, meg szégyenülnek, a tölled el távozok, a földre irattatnak, mert el hagyták az élö viznek erét. az urat, gyogyits meg engem. és meg gyogyulok, szabadits meg engem. uram. és meg szabadulok, mert te vagy az én ditséretem. imé ök mondgyák nékem, hol az ur igéje, jöjjön el, és én meg nem haborodtam, téged pasztoromot követvén, és az ember napját nem kivántam, te tudod, a mi ki jöt ajakimbol. igaz volt ate szined elött, ne légy te nékem félelmemre. én reménségem vagy, a nyomoruságnak napján, szégyenüllyenek meg akik engem üldöznek, és ne szégyenüllyek meg én. féllyenek ök, és ne féllyek én, hozd reájok a nyomoruságnak napját. és két féle romlásal ronsd meg öket:

Magyarázat

K kitsodák azok, akik az urat el hagyák, és a földre iratatnak.?

F Azok kik hüségtelenségböl el hagyák ateremtöt., és a teremtet állatokhoz ragaszkodnak., az ollyanok a földre irják neveket., mert ót akarnak lakni, mert ót akarnak, nagyá, és nagy hirüeké lenni, de idövel el töröltetik nevek, valamint a porban valo irás. melyet a szél el viszi. hogy ha pedig a világhoz nem kaptsolnák élettyeket, egyedül az Istennek adnák magokot, állando és meg változhatatlan szeretettel. az ö nevek. a menyekben iratatnék fel, ahol örökös ditsöségben élnének.

K Miképpen hagyák el tehát. az Istent. a ki az élö viznek kuttya?

F A mikor el hagyák azt, a ki, ami örökös jónk, és aki, ki merithetetlen kut feje minden valoságos jónak, és a mikor a veszendö és tsalárd világ jóvaiban veszük ki részünket, ezt is tselekeszi, egy ollyan nagyra vágyó, aki eföldön akarja ditsöségit. és nagyságát.

(II. Épistolák: 427)


Előző oldal | Következő oldal