egyikére, mind a másikára fel ült. meg akarván mutatni. hogy erre akét népre, akarja fel álitani kegyelmének birodalmát. és ezt a két népet. egy új népé tenni, akik ís az elött, nagy gyülölségel valának egymáshoz., 3. egy szoval meg akará mutatni azon a gyözedelmes napon, hogy szeretné az egy ügyüséget, az alázatoságot, és a szegénységet, és hogy meg vetné a világi pompát
K Miképpen mutatá meg anép., hogy a kristust, örokös urának, és királlyanak vallaná
F Nagy sokaságu sereg. ruháit az utra teriték, mások pedig ágakot hintének az utra, a melyen el kelleték menni, és minnyájan, mind azok kik elötte mentek, mind akik kisérték, nagy fel szóval kiálták. Hosánna, áldás, Ditsöség a David Fiának, a ruhák jelentik, hogy meg kel magunkot fosztanunk a világi pompáktol. a kristus tiszteletiért. a szegénységet, mértékletességet kel választanunk, hogy ö hozzája hasonlobbak lehesünk a pálma fa ágak jelentik agyözedelmet, a melyet ád kegyelme által nékünk, rosz indulatinkon, és az üdveség ellenségin.
K Mit tselekedék a kristus, midön jérusálemhez közelgete?
F Nagy szánakodásal lön azon a nyomorult városon. a melynek elöre látá el romlását, és pusztulását, a melyet meg is jövendölé, és meg visgálván annak vétkeit, fö képpen azt a vétket a melyben tsak kevés idö mulva esék, azért hogy ötet meg veté. és a kereszten meg ölé; mind ezekre valo nézve. köny hullatásokot ejte. romlásán. és veszedelmén.
K Mire tanit minket ez a példája a kristusnak?
F Arra hogy szüntelen sirasuk az Anyaszent egyház nyomoruságit, fökeppen fiainak nyomoruságokot,, akiket meg vakitván rosz indulattyok, tsak a gyönyörüségben lévö életet ohajttyák. észre nem vévén, hogy aveszedelemre futnak, és azörökké valo nyomoruságban esnek, ebböl azt is tanulhattyuk. hogy a kristus tanitványának. soha nagyob oka nem lehet a sirásra, mint mikor avilági tiszteletben, ditsöségben, és gazdagságban láttya magát lenni.
K Mit tselekedék az üdvezitö mikor be mene avárosban.?
F Leg elöször a templomba mene, hogy ót imádná, és hálákot adna az Attyának, meg mutatván nékünk, hogy minden tselekedetinket
(II. Épistolák: 436)