mondá nékik, oh’ balgatagok, és késedelmes szivüek. mind azoknak el hitelére mellyeket a profétak szollottak., nem ezeket kelletté szenvedni akristusnak, és ugy bé menni az ö ditsöségébe. és el kezdvén Mojsesen. és mind a profétákon; magyarázza vala nékik, minden irásokban. a mellyek ö felöle valának, és a kastélyhoz közelgetének. a hová mennek vala. és ö tetteté hogy meszszebb menne, és kénszeritték ötet. mondván maradgy velünk., mert bé estvéledik. és már el. hanyattlot a nap. és bé mene övélek, és lön midön le telepednék vélek, vévé akenyeret, és meg áldá, és meg szegé. és nékik nyujttyavala, és meg nyilatkozának az ö szemek., és meg üsmérek ötet. és ö el enyészék szemek elöl; és mondák egy másnak. nem gerjedez valaé a szivünk mi bennünk., midön szollana az uton. és meg nyilatkoztatná nékünk az irásokot, és fel kelvén azon orában viszszá térének Jérusálembe, és találák egybe gyülve atizen egyet, és azokot akik vélek valának, mondván, hogy fel támadot az ur bizonyal. és meg jelent simonnak. és ök elö beszéllik vala. amik az uton történtek vala, és mint üsmérték meg ötet, akenyérnek szegésében.
Magyarázat
K. Mit tanulhatunk a mái Évangyéliumban lévö két tanitványoknak példájokbol., akik az uton beszélgetének az üdvezitö halálárol?
F Azt tanulhattyuk, hogy amidön Isten félökel. vagyunk egy társaságban., a sok hejában valo; és haszontalan beszéd helyet., az Istennek tsudálatos munkáirol. kellene beszélgetni., arrol., amiket a kristus tselekedet mi érettünk, ami hivatalinkrol, és az üdveségröl; vigasztalván, és oktatván. egyik amásikunkot, ahitben. és az Isteni szeretetben.
K Mire tanit minket, ezen két tanitványnak, a kristus haláláért valo szomoruságok.?
F Arra tanit; hogy egész életünkben kellene siratnunk vétkeinket. és sok ollyan keresztyéneknek vétkeket, a melyek oly gyakorta fel feszittik az urat., és másodszor is meg ölik haszontalanná tévén az ö halálát. és szenvedésit, el óltván szivekben kegyelmét, hogy ha pedig szivünkben viselnök ezt az üdveséges szomoruságot. az ö szeretetével együt, ö mi közöttünk maradna. és azon belsö vigasztalását
(II. Épistolák: 505)