De hogy tiszteletett adgyak. annak, akinek azal tartozom, meg kell vallanom, hogy a mit tudok, az atyámnak, és az anyámnak kell köszönnöm, az atyám mint hogy tudta magát szeretetni, mindenkor tele volt aháza emberséges emberekel, és azoktol többet tanultam mint akár mely könyvböl, az anyám pediglen jó gazda aszszony lévén, vigyázó, serény, és igen jol tudta mindennek gondgyát viseltetni, azt észre vettem, hogy mindenkor két dologra vigyázot irántam, az egyik a, hogy soha hejában heverni nem hagyot, mert a minden napi rend szerent valo munkaimon kivül, valamig élt, mindenkor én voltam aháznál viczéje, sécrétáriusa, én velem olvastatot, én voltam komornyikja. a házi költtségre, a konyhára. egy szoval mindenre tsak nekem kelletet gondot viselnem. a második a, hogy mindenkor rajtam volt a szeme, még mikor valamely atyánk fia mellé adot is. ollyannak adot, akiröl bizonyos volt. hogy reám vigyáznak.
Már többet nem mondhatok magamrol. talám azt sem volna szükséges mondanom; hogy az anyám halála után, az aszszony, mutatván diánnára, maga mellé véve engemet hogy gondomot viselné, nem tsak ugy mint atyafiára, hanem mint leányára, én is azon igyekezem, hogy szolgálohoz illendö tisztelettel, és engedelmeségel. legyek az aszonyhoz, meg nem köszönhetvén hozám valo joságát, azt kegyelmetek. minden nap láttya.
Igen is láttyuk mondá máriánna, azért is kegyelmedet inkáb szerettyük, és betsüllyük,
Ugy tettzik páter uram. mondá télámon. hogy ehez képest. lehet rendet szabni a leányoknak,
Én semmit ahoz nem tehetek. felelé apáter, noha tudom hogy angyélika tsak nem felit is el hagyta., ditsérni kell azonba az annyának bölcseségit, aki mindenkor szeme elött
(VI. Az idö Jóll el Töltésének Módgya Minden féle rendben: 101)