Nintsen külömben felelé apáter. látván hogy hasznos volna beszéde, sött még azt is hozá teszem, hogy a resttség. azon holtan, és azon henyélve. is, ez életben. leg nagyob munkát, és fáradságot ö okozz, talám azt soha sem visgálta meg kegyelmed. hogy sokaknak. miért vagyon anyi sok sietö dolgok, és hogy miért sápolodnak szüntelen, oh’ mitsoda sietö dolgom vagyon. el kel mennem, oh’ Istenem mikor érhetem végit. engemet igen várnak.

Az illyen szorgalmatoskodás, ollyan mint valamely zür zavar, a mely nyugodalomban nem hagya az illyeneket, ugy anyira, hogy semmit nem tselekesznek elmével, és gondolkodva, tudgyaé kegyelmed honnét jö ez a hirtelenkedés, visgállya meg kegyelmed, és meg láttya eredetit, hogy a resttségtöl jö.

Meg vallom páter uram. mondá télámon, hogy nem tudok mit gondolni mind ezek felöl, mert jób volna azt mondani hogy mind a világ rest, hogy sem restnek mondani azokot, akik még többet tselekesznek mint sem kellene, ugy tettzik hogy nem illik az a név reájok, mert kérem kegyelmedet, mi ellenkezik inkáb aresttségel, mint a siettségel valo fáradozás.?

Veszem észre felelé apáter, hogy ez a szó. hirtelenkedés, kegyelmednek nem tettzik. jól is tselekeszi kegyelmed egy részint, mert nagy külömbözes vagyon aközöt. mikor tellyeségel semmit sem tselekeszik valaki, vagy mikor immel ámal hebehurgyán viszi végben hivatallyát, de mind azon által egy részint tsak azt mondhatni az illyenek felöl hogy restek..

(VI. Az idö Jóll el Töltésének Módgya Minden féle rendben: 36)


Előző oldal | Következő oldal