amelyet az ifiaknak el nem kellene felejteniek, ossa ejus implebuntur vitiis adolescentiae ejus, et Cum eo in pulvere dormient., az ö tsontyai bé töltetnek ifiuságának hamiságival, és vele együt fognak aluni aporban az az, hogy az ifiuságnak rosz erkölcsi. és rosz hajlandosági oly erösen meg gyökereznek alélekben, hogy azokot meg érzi egész életeben, és tsak ahalálal végezödnek el. amint ezt minden nap láthatni.
Az oka ennek nyilvánsagos. arosz erkölcs, a mely egyszer meg gyözte alelket,, az indulatokot, meg erösitti, és meg szaporittya.: az indulatok pedig meg ronttyák az itéletet., és jonak tarttattyák véle azt a mi rosz. és rosznak ami jó; a meg romlot itélet, az akaratot meg ronttya. a mely vakul mégyen a vétekre, ebböl is következik az után minden rosz, a melyröl siránkozva mondgya szent agoston, hogy a meg romlot akarat. kedveli, és gyönyörködik a roszban., a gyönyörűség szokásá lészen, és a szokás a melynek ellene nem állanak, szükségé válik. a midön pedig valamely lélek. erre az állapotra jutot. nem remélheti hogy eleget tegyen vétkeiért, mert a mint egy aucthor mondgya, ez a szükség a halálnak anya. meg ölvén penitentzia nélkül azt. a kiben találkozik.
A második oka. annak a nagy akadálynak. az Isten kegyelmének meg fogyatkozása; mert mint hogy az Isten meg szaporittya kegyelmit azokban. kik azokot alázatosan veszik., és azokot üdveségekre fordittyák, meg is engedi hogy el fogyon azokban, kik azokal viszá élnek. és meg vetik. hogy ha eszerént bánik minden emberekel; ugy tettzik hogy még inkáb igy banik rend szerént az ifiakal, valamint hogy ö örömest adgya nékik bövséges kegyelmit,. a midön ahoz méltatlanoká nem teszik magokot., a mint
(IV. Az Ifjak Kalauza: 56)