jaj talám még arrol illendö képen nem is gondolkoztál. és vétkes életeddel attol talám el is távoztál. azokot követvén. kik hátokot fordittyák azon boldog lako helynek. az melyben hivatatnak mennyei attyoktól. oh emberi vakság mely nagy vagy ! oh szerelmes fiam mint szánom nyomoruságodot ha teis ebben találtatol.
Másodszor. Gondold meg, mit kellesék cselekedni azon boldog végért, az melyre hivatattál. vallyon ugyan sokáig fogszé még oly feledékenségbe élni édes hazádról. s’ meg nem emlékezvén az egekröl. oh mennyei boldogságnak fia. ki az égböl jösz, és ugyan azért teremtettél. oh ember. mondgya chrysologus sz. péter. mi közöd az földhöz. mivel magadban meg üsmered hogy az égböl jösz. mikor azt mondod. mi atyánk ki vagy az mennyékben. az égböl valo eredetedért tartozol mennyei képen élni. külömben élvén. az eget meg veted, és kissebséget tész mennyei eredetednek. fordittsad tehát elmédet arra kedves fiam, hogy teremtésednek boldog végit el érhesed. minden tehettségedel azon lévén, hogy az Isten fiui méltosághoz illendö életet élly, mivel arra vagy rendeltetve. hogy az mennyei boldogságot, birván az Istennel meg edgyezél. ezt pedig az téged örökké el veszthetö vétek el kerülésivel, és az jó erkölcsök gyakorlásával érheted meg, csak egyedül ezek is vezethetnek tégedet, jó végednek uttyára
Második Resz Az kereszttség kegyelmére valo hivatalrol, és ennek köteleségéröl.
Hogy ha arra az nagy méltoságu végre teremtetvén, köteleztetel az Isten szolgálattyára. nem aláb valo köteleségel tartozol néki azon modért. mellyet adot. hogy azt az boldog véget el érhesd. ez az a nagy kegyelem; melyet tett veled midön az keresztenységre hivut, hogy az egész emberi nemzetre, az bünért eredet veszedelemböl az kereszttség által meg menttsen. tégedet.
(IV. Az Iffiaknak kalauzza: 392)