korodban jó erkölcsü vagy, abban is veti minden mesterségit. hogy magának meg nyervén, tégedet el veszeszthessen.

Ez az gonosz lélek. azon igyekezik, miképpen kissebithesse meg, (az mennyiben tölle lehet:) az Istennek tiszteletit, az mellyel tartozunk néki. és az emberéket. mimodon fordithassa el az nékiek készitet üdveségtöl. tudván azt jól. hogy ha az iffiuságot az roszra viheti, aval az Istentöl el fordittya azt az háláádást, mellyel az emberek tartoznak néki. azt is tudgya hogy az iffiuságnak rosz élete igen meg bántya az Istent. és hogy abbol sok rosz következik. ugy mint az vetekhez valo kötelezés. abban valo meg keményedés, az vakság. türhetetlenség. egy szoval ö azt tudgya, hogy ha az iffiuságot meg ronthattya. az világot is meg töltheti gonoszsággal. és az emberek kárhozattyát meg láthattya. ugyan azért is mesterkedik azon, hogy az iffiuságnak ártatlanságát meg ronthassa., még eleinte. mikoron az üdveségeket kezdik keresni. azt is tudgya hogy mikor valamely patakot meg akarnak mérgesitteni, az mérget. csak az forrásban vetik.

Az az nyomorult lélek, jol tudgya el követni az iffiusagon, azt az hamiságot, az melyre tanyitotta vala pharaot. hogy ha el akarná az Isten népit fogyasztani, csak az csecsemö gyermecskéket veszese el.

Az nabugodonozor hamiságát, minden nap koveti, az ki is mikor rabbá fogatta volna meg sedeciás királyt jerusalem meg vételekor, az király szeme láttára öleté meg gyermekeit. igy bánik az az kegyetlen ellenség az gyermekekkel, igyekezvén meg öléseken, az vétekel. az attyokot pedig belsö képpen meg vakittya, hogy ne lássák, vagy is ne érezék az gyermekek veszedelmit, és meg se szabadithassák öket.

Nabugodonozor, meg vévén jerusálemet., hogy az ö gyözedelme dicsöségesebnek lássék, midön viszá tére. az városban lévö iffiuságot, rabul maga elöt vivé, valamint

(IV. Az Iffiaknak kalauzza: 437)


Előző oldal | Következő oldal