Isten szolgálattyára valo köteleségit. és hogy tudatlanságból, attol el távozot volna.
Oh ! kedves fiam ! adgya az mindenhato ur Isten, hogy hasonlo képpen munkálodgyék az ö kegyelme szivedben. midön azokot az igazságokot olvasod, mellyeket már elödben adtam. leheté hogy ezután mind azokhoz, mind pedig üdveségedhez. ollyan érzéketlenségel légy ?. és minek utánna már meg tanultad volna azokot, az mellyek meg mutattyák néked, mely nagy köteleségel tartozol szolgálni az te teremtödnek, leheté hogy csak mihent az könyvet bé zárván, se azokról. se magadról, semmit ne gondolkodgyál, ? és hogy ezután, semmi jóra ne adgyad magadot ? kénszeritlek tehát, az Istenhez valo tiszteletért, mellyel tartozol néki, azert az szeretetért, mellyel tartozol. azö fiához az kristus jesushoz, az te édes meg váltodhoz, és arra az köteleségre, az mellyel tartozol lenni lelked üdveségihez, hogy ne légyen hejában, ezeknek az igazságoknak olvasása. hanem mindenkor, mikor olvasod ezt az könyvet, addig bé ne zárjad, valamég fel nem tészed magadban tökélleteségel, hogy munkálkodni fogsz üdveségedért, erre az végre tehát, tedd fel magadban erösen. hogy iffiuságodot az jó életben fogod tölteni. és az Istentöl vett kegyelmet, nagy gondviselésel meg tartod, mert mivel eddig iffiuságodot roszul töltötted, azért ezután az jó erkölcsben akarod magadot foglalni.
Nyisd fel tehát. édes gyermekem, nyisd fel szemeidet, hogy meg üsmérvén magadot. sirathassad vétkeidet, az kik is okozták eddig, vakságban valo létedet., és mondgyad sz. ágostonnal. jaj az setetcségeknek. mellyekben voltam, jaj az vakságnak, az mely nem engedte látnom az égnek világoságát. jaj az én el mult tudatlanságomnak, az melyben nem üsmértelek téged oh én Istenem. hálakot adok néked oh meg világositó, és meg szabadito nagy Istenem. mivel meg világositottál. és meg üsmértelek tégedet. késön üsmértelek meg tégedet oh régi igazság. késön üsmértelek meg tégedet oh örökké valo igazság * .
(IV. Az Iffiaknak kalauzza: 441)