ki ez alat az rosz indulat alat vagyon. és hogy ne itéllyen igazságtalanul az szent dolgokról. ehez az vétekhez valo ragaszkodás, azt hiteti el véle, hogy az nem igen nagy vétek, (mert rend szerént az hajlandoságunk szerént teszünk itéletet:) el hitetvén azt is véle, hogy abbol ki térhet mikor néki tetczik, meg homályosittya az elmét hogy által ne láthassa rosz végit, és az nyomoruságot mellyel jár ez az vétek, az Isten itéletiröl valo emlékezetet az elméböl el távoztattya. és azon is igyekezik hogy azt magábol ki vethesse. szabadabban vétkezhessék azután. valamint az két undok öreg emberek felöl mondgya az irás, kik susánnát akarák meg rontani, el forditották szemeket. hogy ne látnák az eget. és hogy ne is emlékeznének meg az Isten itéletiröl. * . látodé fiam. az szemérmetlenségnek. ez az szokása hogy meg vakittya az elmét. és önnön magát is meg vakittsa. meg fojtván magában az jó gondolatokot. hogy bátrabban vétkezhessék.
4. Az elmének vakságábol származik az kevélység. mely nem engedvén meg az elmének hogy az maga jovát meg üsmérhesse az jó oktatásokot meg vetteti véle. az intéseket semminek hajtya. az leg üdveségeseb tanácsokot neveti. az mennyiben az iffiu elme lágy es hajlando erre az vétekre. annyiban kemény az jó intésnek bé vételire. az bölcs azt mondgya. az bölcs ember, az beszédet halgattya. dicséri azt, és magának meg tartya. ha pedig az bujálkodo hallotta azt. nem kedvelli. és még háta megi veti azt *
5. Az ötödik ereje ennek az véteknek, az akaratnak. az roszban valo meg keményedése. mert valamint az vétek szaporodik, az lelek is ahoz képest szokik ahoz, és abban meg keményedik. annyira hogy semmi attol el nem vonhattya. az hihetetlen volna, hogy ha csak minden nap nem látnok. hogy azok kik ez alat az vétek alat vannak micsoda ostobáká, és meg általkodottoká lesznek, minden jora alkalmatlanok az Isten kegyelmének beszédére süketek, az Isten igazságának fenyegetésit. és ostorozását, csak álomnak tartyák, bizonyság az lót két veje. kik semminek tartották
(IV. Az Iffiaknak kalauzza: 520)