volnának. ugy téteté magát. mint ha továb akarna menni. de ez a két tanitvány. arra kénszeritték hogy ne menne továb. mondván. maradgy mivelünk, mivel már. estve felé vagyon., anap tsak hamar le megyen. bé menvén tehát, és asztalhoz ülvén vélek., vevé akenyeret, meg áldá, meg szegé, és nékik osztogatá. azon szempillantásban meg nyilának az ö szemei. és meg üsmerék jésust, aki is azonal. el tünék szemek elöl. a tanitványok pedig kezdék egy mástol kérdeni, nem ugy vagyoné, hogy ami szivünk mint ha éget volna mi bennünk. a midön nékünk beszéllet, és nékűnk magyarázá az irásokot.? ezek mindgyárt fel kelvén, viszá térének jérusalemben. ahol atöbb tanitványokot, esze gyülve találák. és akik mondák, bizonyára jésus fel támadot, és péternek meg jelent., akét tanitványok is elé beszéllék nékik. hogy mi történt légyen vélek az uton., és hogy miformában üsmértette meg magát az ur. vélek, akenyér meg szegésin, de mind ezekre valo nézve is. valának még felesen a tanitványok közül olyanok, kik ezeknek hitelt nem adának Abban ahelyben. ahová az apostolok esze gyülekeztenek vala. a sidoktol valo félelmekben, estve felé, ugyan azon a napon a melyen jésus fel támadot, ugy mint vasárnapon. az apostolok asztalnál lévén. és ahelynek ajtaja bé zárva, a jésus meg jelenéseiröl beszélgettenek, aki is egy szers mind közöttök meg jelenék. mondván nékik békeség néktek. ne féllyetek. mert én vagyok, eszerént köszöntvén öket. szemekre hányá hihetetlenségeket., és sziveknek keménységit, azért hogy nem akarták hinni fel támadását, se hogy hitelt nem adtanak azoknak, akik. bizonyitották. hogy életben látták, az apostolok. nagy ijedségekben., valamely más lelket gondoltak látni, de jesus hogy meg bátorittsa öket, mondá nékik, miért haborodtatok meg, nézétek meg. az én kezeimet, és lábaimot, én magam vagyok, tapogassatok meg, és tudgyátok meg, hogy aléleknek. nintsen. se teste. se tsonttya. valamint nekem vagyon, az után

(III. A Kristus Jésus Életének Historiája: 766)


Előző oldal | Következő oldal