utánna. sok jokot kivánna nékik., az égben mene hogy ót el venné azt a jutalmat, a melyet meg igértek azoknak. kik kereszteket hordoznak eföldön. baronius supran. 1094.
De hogy ismét viszá térjek arra. a mit el kezdettem vala mondani néked. midön én azt parancsolom hogy a keresztet kell hordozni, nem fábol valo keresztett értek, hanem mind azt valami bajt adhat. mivel a deák nyelven. ezen a szón kereszt. minden féle szenvedés értödik, Crux a Cruciatu, aut Certé Cruciatus a Cruce. akeresztet hordozni tehát a, hogy szenvedgyed én érettem a világi nyomoruságokot. és igy a halált is örömest kell szenvedni én érettem. ha az alkalmatoság hoza magával. az ó embert magadban meg ölni. magadot minden féle veszedelemre tenni, midön az én szolgálatom kivánnya., és a földi állapotoktol magadot el kell forditanod. ez az igazán valo kereszt hordozás. ha engemet akarsz követni, avilági fenyegetések, hizelkedések, és mindenek felet a mi a hajlandoságodal ellenkeznék. ezek kereszt hellyet legyenek néked, és szenvedgyed, hordozad ezeket. békeséges türésel,
Storophila Ezeket figyelmeteségel halgatván. nagy halgatásban marada, és elméjében forgatá ezeket a szavait az ö szent Mesterének, a ki is kérdé tölle, akarodé leányom hogy meg mutassam néked., hogy nem tsak egy féle akereszt. a melyet akarom hogy visellyék. gyere tsak velem erre a jób felöl valo ösvényre, majd egy nagy rakás kereszteket mutatok néked. a melyeket az én Atyám, akarattya szerént. osztogatt az ö választatinak. storophila örömest kisérvén szent mesterét., nyughatatlanságal várá. hogy meg láthatná azokot a sok féle kereszteket, együt menvén tehát. egy hegy mellé érkezének. a hol kétt. nagy domb vala. akét domb pediglen bé vala ültetve. erdö formára. rettentö sok keresztel., valamint nagy magos fákal. látodé mondá a kristus, ezt a sok keresztet, melyek az emberek üdveségére vannak rendeltetve, látodé aleg magosabb dombon rendiben aleg közönségeseb kereszteket. gondolom hogy meg üsméred azok közöt az enyimet. mivel fel vagyon ékesitve egy tövis koronával. egy láncsával. és egy spongyiával. mert az illendö és méltó. hogy az a szent fa. a melyen én élet lévén. szenvedtem, és meg holtam. hogy az, atöbbinél felyeb légyen emeltetve.
(III. A Keresztnek királyi uttya: 260)