Egy kevés idö mulva. hogy az ijedsége el mulék, a kristus mondá néki. tudodé azt. hogy mind azok adolgok, a melyekbe eddíg estél. oktatásodra vannak, hogy ez után. nagyob vigyázásal. járj akeresztnek uttyán, és hogy meg lássad, mitsoda nagy ereje vagyon. ennek az üdveség eszközének, mivel azt meg kel tudnod, hogy a világ olyan mint egy nagy tenger. a mely tele vagyon szélvészel, és mélységel, atenger habjai hasonlitnak. az emberi szivhez. a melyet nyughatatlanságban tarttnak, a sok féle vétkek, és asok féle kisértetek miat. mint egy szélvesztöl, szüntelen hánkodik, némelykor aharag fel indittya, az el mulik, a kevélység támad helyében, némelykor atesti kivánságok ösztönözik, némelykor a fösvénység miat. nyughatatlankodik, némelykor pedig a félelem igen le nyomja., egy szoval. az illyen kivánságok miat. mindennél leg nagyob hánkodásban vannak az olyanok. akik ezen a szélvészes tengeren járnak, ugy anyira, hogy az ö elméjek, a kegyelem nélkül, soha nem juthatnak atsendeségnek parttyára,.
Storophila. El ijedek uram, a midön jól meg gondolom hogy menyi sok habb, és szélvész ellen kel szüntelen tusakodni, mert ugyan is, melyik tengeren vagyon több szélvész, és mélység, mint ezen avilágon. melyik tenger álhatatlanab, és mélyeb, mint az emberi társaság, a melynek szélvésze, tele méregel, kitsoda tartthattya magát olyan boldognak. hogy ezeket el kerülhesse.
A kristus ugyan azért is jovallom néked azt, hogy ne kiványad azon atengeren valo járást, noha a néked, igen tsendesnek lássék is. mert meg tsalod magadot. valo hogy a sima, és egyenes. de abban nagy veszedelmek vannak el rejtve, a rosz kivánságnak habjai, ebben atengerbe vannak. ót találtatik afösvénység, az ember szollás, az ördög olyan ezen atengeren, mint atengeri tolvaj. aki tsak azt keresi, hogy kit foghasson el, és kit tehessen rabságában.
Storophila. Edes jésusom tanits meg engemet arra, hogy miképpen járhassak veszedelem nélkül azok ahabok. és szélveszek közöt?
A kristus. Arra meg tanit az én apostolom. a midön azt mondgya, erös vigasztálásunk legyen nékünk, avégre futunk, hogy az elönkben
(III. A Keresztnek királyi uttya: 413)