el-szomorodám, gondolván hogy ked meg holt, és Huszár Josef adgya tudtomra az Őtsém Uram halálát, a’ Levelet le-tészem, nem akarván el-olvasni, mondván, mi haszna olvasom, ha az Őtsém meg holt, sokáig busultam, tőrődtem, és sok keserves gondolatok. jőttek az elmémbe, és az igen nehéz volt hogy válaszát nem vehettem Őtsém Uramnak, sok busulásom után a’ Levelet elé vészem, mondván, hogy leg alább meg nézem hogy mit irnak az Őtsém halálárol, és hogy ki légyen az a’ Huzár Josef, a’ ki nékem olyan szomoru hirt ir, a’ Levelet olvasván, a’ szomoruság el-mulék, az örőm, és a’ vigasztalás foglalá el szivemet, és akkor láttam hogy a’ Névnek el-változtatása okozta szomoruságomat, a’ meg tsalatkoztatásomon pedig igen örűltem, mindgyárt eszembe jutott a’ Sz. Chrysostomus mondása, hogy az Isten nevette a’ midőn látá Jákobot siratni a’ fiát, Josefet.
A’ Szegény Anyánk nagy okoságal tselekedte hogy annak a’ régi Familiának hirét nevét őrőkős feledékenységbe nem engedte esni, hanem Őtsém Uramba mint egy fel támosztatta, adgya Isten hogy Őtsém Uram sok számos esztendőkig viselhese, és a’ maradéki, per saecula et ultra.
El mondhatom hogy holtig valo vigasztalo hirt irt Őtsém Uram a’ Szegény Anyánk felől, hogy a’ Szentségek fel vételek után holt volna meg, mert én mindenkor azt tartottam, azon esztendőtől fogvást a’ melybe meg holt, az informatio szerént, hogy a’ hinto lett volna, Koporsoja, valamely uttyában a’ lovak el-ragadván a’ hintot, a hintoba lett volna veszedelmes halála, tehát engemet roszul informaltak volt.
Tudom Kedves Őtsém Uram, hogy az atyafiságos szeretet, és a’ hűség viszi Kegyelmedet a’ Levelében valo exhortaziora a’ gratia kérésért, Kedves Őtsém Uram ex Turcia nulla redemtio, már én azt régen probáltam, de az irgalmasságnak kapuja érdemem szerént bé zárotott előttem, noha azt el mondhatom, hogy a’ ki rekesztetéssel valo büntetést nem a’ magam személyiben tet vetekért szenvedem, hanem hogy ugy mondgyam az eredendő vétekért, mivel soha tsak
(I. Misszilis levelek: 307)