jol nevelték fiokot. erröl többet nem irok, és többet nem irhattam volna. ha szinte fiam volna is. de nincsen, és azt bánom. de azt is bánom hogy ma ismét satorok alá jöttünk lakni, mert a napokban, viszá mentünk volt a városban. itt kel a vászon alat pergelödni, és ugy süt a nap itt minket, valamint a koldus lábat sütik atüznél. édes néném az egésségre vigyázzunk, és mondgyon el kéd. egy olvasot érettem, mert a sok fülben mászoval tele a sátorom.
rodosto. 7 7bris. 1725
Édes néném csudállya kéd azt. hogy lehet irni egy kocsonnyának. mert mi csak nem egészen el olvadtunk a sátorok alat. és csak tegnaptol fogva kezdek helyre jöni. oka pedig annak. a, hogy tegnaptol fogvást viszá jöttünk a mi meg unt kedves városunkban. és már itt tölttyük az idöt, amint lehet szegény bujdosoktól, hol szomoruán, hol kedvetlenül. de mi reánk is az az Isten visel gondot, aki a hazájokban lévöket élteti; azokot ót meg hadta. minket ide hozot. aztot mind egy kéz cselekedte. egy régi philosophus. azt kérdette egyszer a másikátol, hogy mit csinál az Isten az égben, aki is azt felelte reá, hogy egyet fel magasztal, és mást, meg aláz. okosan is mondotta volt solon krésus királynak. hogy nemo ante mortem beatus, mert senki nem mondhattya magát boldognak, halála elött. ha azok nem boldogok kik hazájokban vannak, hát mi hogy volnánk. kik itt szaporittyuk a levegö eget. suhajtásunkal. hogy pedíglen kéd a constancinápoly meg vétele historiáját olvassa. az igen szép, és hasznos idö töltés, második mahumet császár ki aztot meg vette. a tízen ötödik saeculumnak a közepiben, igen nagy hadakozo fejdelem volt, azt is irják felölle hogy egy nehány nyelvet tudot, a mely igen ritka a török császárok közöt, aztot pedig én is olvastam, hogy a pérai hegyen vítette által a gályáit, és nagy hajoit. a mely mostanában. tellyes lehetetlen volna. és a mely akoron. rettentö munkának kelletet lenni. az ollyan munka, az régi romaiakhoz illet, a kik csak nem hihetetlen munkákot vittek végben. és a mellyeket, még
(I. Törökországi levelek: 110)