hadni, és méltó vagyok hogy nektek parancsollyak, erre fel indulván, a basák ellen, a kardgyát ki vonnya, és a szegény ártatlan leánynak a fejét el üti. és mondá azután a basáknak, a ki ennek oka volt. a meg fizeti ezt nekem, meg is fizeték; mert csak hamar, a tanács adoknak el ütteté a fejeket. de ha szinte illyen boszut álla is a szegény leányért, de annak nem kelletet volna. maga lenni hohérjának; édes néném, mint ha üsmértem volna. ugy meg eset a szivem, annak a leánynak halálán, és azzal, minden nagy cselekedetit, meg mocskolta mahumet. mert ugyan is, egy ollyan ártatlan személyt. akit annak elötte egy nehány orával szeretet. és akinek virágját el vette, ugyan annak egyszers mind hohérja lenni. irtoztato kegyetlenség ! az illyen cselekedettöl, irtozik a természet, mivel az oktalan állatok közöt is látunk. hálá adokot, ha mahumet meg nem vehette volna Constancinápolyt, nem lett volna a néki olyan nagy gyalázattyára, mint ezen cselekedete. de ne szollyunk többet. arrol a leány hohérrol. és ne sirassuk továb azt a szegény lányt. hanem az egésségire vigyázzon kéd. és engemet igen igen kel szeretni. mert én azt meg érdemlem. ugyé édes néném. hogy pedig azon végezzem el levelemet, amin el kezdettem, hogy ajánllyuk Istennek bujdosásunkot. és ha suhajtunk is, ne törödéssel suhajtozzunk. mert igen sokan vannak ollyanok. a kik roszabbul vannak nálunknál, erre azt mondgya kéd. hogy a nem nagy vigasztalás. és hogy mi haszna vagyon. egy éhel halónak, abban. hogy kolosvárt jó kenyereket sütnek, avalo, de azis valo. hogy a nyughatatlanságal valo vágyodás. azIstent meg bánttya. a suhajtás enyhitti a szomoruságot. mert.

suhajtás könnyitti, a nyomorultakot. nagyon engeszteli, szomoruságokot. azt töllök nem tíltyák, hallyuk pogányokot. kik panaszolkodni, nem bánnyák rabokot.

de ugy a suhajtás. mind könnyeb, mind hasznosab lészen. ha aztot az Istennek ajánlyuk. és ha csak azö segittségit suhajttyuk. nincsen könnyeb mint jó tanácsot adni, én ollyan vagyok. mint aza pap. aki mindenröl meg feddette ahiveit. és mindenkor jó tanácsot. adot, egyszer azt mondották nékie., hogy másoknak mindenkor jó tanácsot ád, de maga nem követi, azt felelé reá. én csak néktek predikállok. nem magamnak. talám én is azt mondhatom kédnek., szerencsés jó éttzakával együt.

(I. Törökországi levelek: 112)


Előző oldal | Következő oldal