halálos betegségiböl, csak egy száraz figével is meg gyogyithattya. most ez elég. maszor többet. csak az egésségre vigyázzunk édes néném, mely régen nem kérdettem, ha szereté kéd. mert azt el nem kel felejteni.

rodosto. 29. 8bris 1725.

Ma a szegény bercsényi ur látogatására voltunk. a ki is ollyan állapotban vagyon., valamint jób volt, csak éppen abban külömbözik, hogy az ágyban fekszik. és nem a gané dombon. mert nincsen ollyan rész a testiben. a melyben valami kis épség volna. a lábaibol a viz ki folyván. a rothadás szállot belé, meg esik az embernek szive rajta. a midön láttyuk hogy metélik le a rothat hust a szárairol, és a midön hallyuk jajgatni, és orditani a nagy fajdalomban, ugy tettzik mint ha a régi martyromokot látnám a kinokban. abizonyos hogy ki sem mondhatom kédnek. hogy micsoda irtozásal kel azt látni. hát még micsoda kinban vagyon az, aki azt szenvedi. de a test fájdalmival. a lélek gyogyul; és az irgalmas Isten az ö lábaiban tette a purgátoriumot., meg akarván menteni, a más világon lévötöl., azért már nincsen is leg kisseb reménség életéhez, hogy is lehetne. amidön. mind belöl mind kivül. rothadni kezd, a testamentumát már meg csinalta. és a szegény susit itéllye el kéd. hogy micsoda szomoruságban vagyon., de azt el lehet hinni. hogy nem marad nyomoruságra. mint hogy e szomoru levél. azért most nem is irok többet. mert a szomoru levélnek, igen rövidnek kel lenni. de hogy tellyeségel a szomoruságon ne végezem el. egy kis historiával végzem el. a mely valoságal meg történt. egy uri embernek iffiu és szep felesége lévén. gyanakodot reája. noha semmi bizonyost nem tudhatot felölle, de hogy jol meg tudhassa, egy pohár vizet viszen a feleséginek. mondván hogy azt meg kel innya. a szegény aszony, reszketve. innya kezdi, a mikor félig meg itta volna. az ura el veszi a szajátol. és maga meg isza a többit. mondván, énnekem is utánnad kel mennem, az aszszony azt meg halván. mindgyárt meg ijed. azon hogy étetöt ivut. és az ijedcség oly nagy volt, hogy mindgyárt betegé kezd lenni. és hanni, azonnal papért küld, és az attya fiait is esze gyüteti. amidön mind ezek az ágya körül volnának.

(I. Törökországi levelek: 116)


Előző oldal | Következő oldal