fajdalom, és szomoruság. ez az ur éltiben valo hogy szenvedet. de sok világi jókban is volt része. valo bujdosásban holt meg. de nem szükségben. igy fogyunk el lassanként. mert már itt elég szegény bujdosokot temettünk el. ezután még mint lesz. hadgyuk a jó atyánkra, és mondgyuk azt. hogy nem érdemli ez a világ. hogy hozája kapcsollyuk magunkot, mert akár mely gyönyörüségben uszunk is, de abbol ki kel kelni. és azt el hagyattyák velünk.
Elmult gyönyörüség, csak suhajtást okoz. jelen valo pedíg. hasonlo árnyékhoz. a jövendöbélin, kapsz bizonytalanhoz, ah! mért hasonlitod, magadot boldoghoz.
aztot már meg mondottam, hogy a szomoru levélnek nem kel hoszunak lenni. ez elég szomoru mert itt a halálrol kel beszélleni. azért el is kel végezni, tudgya kéd micsoda nagy dohányos volt a szegény ur, mind holtig is dohányozot. mert halála elöt. két orával. egy pipa dohányt ki szivut. de meg holt. kédet pedig az Isten éltesse. amen.
rodosto. 12 9bris. 1725.
Azt ne csudállyuk édes néném ha a szegény ur meg holt. avalo mindennek meg kel halni, de ennek még inkáb meg kelletet halni mint sem másoknak, mert holta után. a testit fel bontották. de annak leg kisseb ize épp nem volt. és abelsö részei el voltanak rothadva, nem tudom valojában. ha azért nem vittéké a testet Constancinápolyban, hogy sok költtségben került volna. vagy azért hogy nem engedték meg. de azt tudom. hogy egy kis görög kápolnában temették el. a testámentumát fel nyitották. susinak ezer aranyat hagyot, és holmi portékát. a cselédinek is hagyot. még nekünk is holmi portékát. nekem a meg holt felesége nád pálczáját hadta. nem kel az ajándékot tekinteni, hanem azt kel tekinteni, hogy ki adgya. és mint adgya. atöb ládabéli portékája, köntösök. ezüst és arany mives portéka. a fiára szállot, a melyek mind együt. egy aszszonynak, kedvére lehetnek. mindenikünk azt gondolta. hogy kész pénze felesen vagyon. de holta után meg csalatkoztunk benne. mind azon által, ennek a gyeneralisnak.
(I. Törökországi levelek: 118)