fejdelem el végezvén a beszélgetést. és látván hogy az ember kort el érte volna., kérdé hogy hány esztendös lehetne, a patriarcha felelé hogy csak száz hét. de azonban még erös. és jó egésséges. édes néném mi szép dolog sokáig élni, föként egésséges.n, mert betegesen, nem kivánhatni, ha az emberek közönségesen aszüle apjokal élhetnének mi szép dolog volna a, a szüle anya közönségeseb az aszszonyok közöt, mert hamaréb lehetnek házasok, ha tizen három esztendös korában a leány férhez megyen, a mint anem ritka, tizen négyben egy leánya lehet; tizen három esztendö mulva, férnek adgya, annak tizen négyben egy leánya lesz, mind igy számlálva., egy aszszonyt., negyven két esztendös korában. szüle anyának nevezhetik., nem gondolom hogy kéd helyben hadgya mind ezeket. de nem tehetek rolla, azt magad is reá hagyod. hogy keveset éll az ember, vannak ollyan állatok akik továb elnek. ugy mint a sas, ahollo. a szarvas. és más több állatok is, noha nem tudgyuk, azt olvastam a minap. hogy raul. a burgundiai király, gyakorta fel ült. száz esztendös. lovára, de a csuda. hogy föként a munkás emberek annyit élnek. mert az bizonyos. hogy az állatok közöt leg többet szenved, és dolgozik az ember, még is mennyi öreg munkás embereket látunk, tudom hogy nem hadgyuk aporban esni, mikor valamit ollyat irok, mert azt irod, hogy a hertzeg nem olyan mint. és hogy azt az egyebet, öttsém uram szereti jobban a vádászatnál, én erre azt felelem, hogy öttsém uramot üsmérjük. azért beszellünk ugy. de ha az hertzeget is üsmérnök, más képen beszélnénk, de édes néném, már is meg untuk mi az itt valo lakást, és szokatlan dolog. elöttünk, minden nap misére menni, és böjti napokon hust nem enni, és reggeltöl fogva estig. csak a könyvet simogatni, elmegyünk ugyan vadászni, de csak azért hogy othon ne legyünk, és fel oráig ha keresünk valamit. a többi unadalom., volnának csak itt valamely bobitás foglyok. vagy verdigályos nyulak., oh, ugy derék vadászok volnánk., akár ne is ennénk estig, itt tilalmas dolog az aszszonyokra nézni. az ollyan gyümölcs közöttünk, a melyet soha sem viszik az asztalhoz, még végtire ollyan szokás lesz közöttünk valamint a monté átos hegyén lako görög barátoknál, a hová, nem hogy szabad volna menni az aszszonyoknak. de söt még semmi némü nöstény állatot nem szabad tartani., még csak
(I. Törökországi levelek: 151)