nem mondhattya; a fazakasnak, miért küldöttél engem drinápolyban., jobban szerettem volna káposztás fazék lenni erdélyben, mint sem kavét ivo fincsája acsászárnak, azt nem okosan mondgyaé a török, hogy azIsten rakás kenyereket hintet el. imit amot az ember számára. és oda kinek kinek el kel menni; és ót kel maradni. valamég akenyérben tart, itt vagyon a mi rakás kenyerünk el hintve. azért együnk belölle a még abban tart, zugolodás nélkül, és azt ne mondgyuk hogy jób volna erdélyben málét enni. mint itt buza kenyeret, édes néném, talám nem óknélkül tartok én attol, hogy ha a jó Isten meg tart ebben a bujdoso testben, talám egy kazalni rakás kenyeret kel meg ennem ebben azországban, mert ha egyszer meg verik a törököt. ha lehet tölle. azt békeségel keni meg, a mi mészárosunk, ha jo vezér is, de nem jó hadi ember, ha szinte jo hadi ember volna is, de ötet a császár ugy nem szereti mint a kalmakánt, akinek igen nagy esze vagyon, de a hadakozást ugy szereti mint én aprokátorságot, csak annyit is tud hozzá, de avezérségen tudni valo dolog hogy kap, a csaszár veje lévén, el is érheti, ha azt pedig él éri, abizonyos hogy a békeséget meg csinállya, ha pedig a békeség meg lesz. csak üllyünk a rakás kenyérünk mellé. mert innét ki nem megyünk addig amég azt meg nem eszük. én pedig mind addig valamég a rakás kenyeremben tart, szivesen szeretem kédet, hát kéd engemet,? az egésségire jol vigyázon kéd, semmi nincsen annál drágáb.
drinápoly. 1718. 4 januarý.
Kivánom Istentöl hogy ezen uj esztendöt. szerencsésen kezdgye. és végezze kéd, leg aláb két fontni egésségel többet kivánok kédnek. és azon kérem kédet. hogy leg aláb száz drámmal. jobbittsa meg kéd. ahozám valo szeretetit. édes néném, noha az én szivemnek minden sebje, ráncza, fiokja. tele akédhez valo szeretetemmel, de még is ollyan vagyok mint egy darab jég, hát azért ne irjak kédnek? avalo meg érdemlem hogy igen szépen meg köszönnye kéd hogy illyen fagyoson is örömest irok, és tudtára adom kédnek., hogy ma a
(I. Törökországi levelek: 17)