és hogy egy franczia, két három, leányt, meg annyi aszszonyt is akar egyszersmind szeretni, az ugy vagyon. két aszszony, rendesen rea vet volt egy francziát. a ki is. mindenikhez járván, mindenikel el akará hitetni hogy szereti. ez a két aszszony barátosok lévén egymásal., egymásnak titkokot meg vallák. és egymástol meg tudák, hogy a franczia mint hitegetné öket, egybe beszélvén, afrancziahoz mennek., és sok szép szin alat. mint ha csak trefálodnának véle. ugy bé kötözik, és pokállyák, valamint a kis gyermeket. hogy csak a fejit mozgathatta, a meg lévén. a falhoz támaszttyák. valamint egyfa képet. és ót minden féle szép szokot mondanak neki, annak vége lévén, az aszszonyok egyikének a szállására mennek., és két legényel a bé polált szeretöjököt is oda vitetik, ót enni adnak neki valamint egy gyermeknek., azután azaszszonyok le feküsznek, és közikben teszik. az eleven bábot. és ót valamit el tudnak rajta tenni el nem mulattyák. szidgyák. pirongattyák. és csufollyák. és egész éttzaka nem hadgyák alunni, reggel felé, meg igérik neki hogy el bocsáttyák. csak tisztességesen visellye magát., a legény mindent fel fogad, az aszszonyok fel kelnek. fel öltöznek. és ki mennek a házbol. sok idö mulva egy vén aszszony bé megyen a házban., és el odgya, a legény kérdi hogy hol vannak. az aszszonyok. mondgya a vén aszszony. hogy vagyon már két orája, hogy hintoban ültek, és ki ki a maga joszágában ment. maszor többet, jobbat. de most nincsen egyebet mit irnom. azért maradok az aszszonynak, nem csak spárgás. de köteles szolgája.
rodosto 18 febr. 1734
soha édes néném nagyob kedvem nem volt. egy igen szép. csinos, és takarékos levelet irni mint ma. se soha ollyan nagy egyepetyém nem volt mint ma. a hoszu levél irásra,, de mint hogy attol tartok; hogy egyikét sem viszem ugy végben. hogy a kéd szép szemeinek tessék. azért el vegezem levelemet. és ebböl meg tudhattya kéd. hogy még élek, és hogy. vagyok. és maradok. az aszszonynak. jo nénémnek. jo attyafia,
(I. Törökországi levelek: 190)