gyengeség miat. nem mehetet atemplomban: hanem a közel valo házbol halgatta amisét., amise után. a mely pap oda vitte neki a szentelt ágat. térden álva vette el kezéböl. mondván. hogy talám töb ágat nem fog venni. hetfün jobbacskán volt. kedden hasonlo képen. még a dohánt is meg kivánta. és dohányozot; de azt csudálta mindenikünk benne, hogy ö semmit halála orájáig aháznál valo rendben el nem mulatot. se meg nem engedte. hogy ö érette valamit elmulassanak, mindennap. szokót orában fel öltözöt. ebédelt. és le feküt. noha alig volt el. de még is ugy meg tartotta a rendet. mint egésséges korában. szeredán. dél után. nagyob gyengeségben eset. és csak mindenkor alut. egynehányszor kérdeztem. hogy mint vagyon, csak azt felelte. én jol vagyok. semmi fájdalmat nem érzek, csötörtökön igen közel lévén utolso végihez. el nehezedék, és az urat magahoz vette nagy buzgoságal. estve a le fekvésnek ideje léven. két felöl a karját tartották. de maga ment ahálo házában, a szovát igen nehéz volt már meg érteni. tizen két ora felé éttzaka, mindnyájan mellette voltunk, apap kérdette töle. ha akarjaé fel venni az utolso kenetet, intette szegény hogy akarja. annak vége levén, a pap szép intéseket, és vigasztalásokot mondván neki. nem felelhetet reája. noha vettük észre, hogy eszin van. azt is láttuk hogy az intéskor. a szemeiböl. köny hullatások folytanak., végtire szegény. ma három ora után. regel. az Istennek adván lelkét: el aluvék. mivel ugy holt meg. mint egy gyermek, szüntelen rea néztünk. de még is csak azon vettük észre. által menetelit.. a midön a szemei fel nyiltak. ö szegény árvaságra hagya bennünket, ezen az idegen földön, itt irtoztato sirás, rivás vagyon közöttünk; az Isten vigasztallyon meg minket:
Rodosto 16 aprilis 1735.
It édes néném, köny hullatásal eszük kenyerünket, és ollyanok vagyunk. mint a nyáj. pásztor nélkül, másnap, szegénynek atestámentumát. fel nyitottuk. és el olvastattuk., mindenik cselédinek hagyot énnekem ött ezer német forintot, sibrik uramnak is annyit, de mindenikünknek. azt a pénzt. franczia országban kellene fel vennünk, mikor veszük fel, Isten tudgya. a vezérnek szollo levelitis el küldöttük,
(I. Törökországi levelek: 203)