a melyben kéri szegény. hogy bennünket el ne hadgyon a testet, másnap fel bontattuk és az aprolékját. egy ládában tévén. a görök templomban el temették. atestet pedig a borbélyók füvekel bé csinálták. mert még nem tudgyuk mikor vihettyük constancinápolyban. a borbélyok szerént. nem kel csudálni halálát. mert a gyomra, és vére, tele volt sáral. az egész testit el boritotta volt a sár, az agya veleje egésséges volt. de annyi volt. mint két embernek. szokot lenni, esze is volt annyi mint 12nek, a szivét franczia országban. hadta hogy küldgyük, a testet husvét után. egy nagy palotán. ki nyujtoztattuk, ahol isteni szolgalat volt harmad napig, minden féle embernek szabad volt. a testet meg látni. harmintz török is volt egyszers mind a ki látta, és akik jol üsmerték szegényt. de még is. nem hiszik hogy meg holt. ha nem azt hirdetik, hogy titkon elment, és mi mást öltöztettünk fel valakit helyében. bár igazat mondanának. tegnap. az Isten szolgálat után. atestet. koporsoban zártuk. és egykis házban tettük., ahol leszen mind addig. még szabadcság nem lesz. hogy constancinápolyban vihesük.
rodosto 17 maji 1735.
rend szerént édes néném, mennél inkáb tavodzik az ember. az keserüséget okozo óktól. a keserüségnek sullya. annyival inkáb könnyebedik. és az idö. lassanként. mindent el felejtet velünk. és mennél távulab legyen az ember valamitöl. annál kissebnek tettzik. de itt nem ugy van. mert ugy tettzik. hogy nevekedik. és nem kisebedik. az urunk után valo keserüségünk, mert hová továb. jobban észre veszük. hogy micsoda atyánkot vesztettük el. és hogy micsoda pásztorunk hagyot el., de a mi jó Istenünknek. ha egyik kezében. a veszö. a másikában. a vigasztalás. a porta ide küldötte ibrahim effendit. hogy itt néze meg, miben van dolgunk és végezen. csáki ural és atöb magyarokal. kik itt vagyunk. ha akarjuké. hogy az szegény üdvezült urunk nagyobik fiát ide hozassa. erre mindenikünk reá állot, azután. hogy beszéllyen sibrik uramal. az urunk hofmesterével, akire szállot azegész
(I. Törökországi levelek: 204)