legyen ót, mint sem kelletnék., én ezt jó mondásnak tartom. én nekem már ne irj néném, valamég jászbol nem irok. de akor, egy orával. eléb kel irni., had vehessem eléb egy orával, én pedig még bukureströl is fogok irni, mi jó vagyok én, de kéd is jó. a szegény fejdelem azt hadta volt. hogy az apja mellé vigyék temetni, de azt meg nem engedték. azért ennek elötte egy nehány napal. el temetök. estve egy görög templomban, az apja felöl el mondhatom. valamint egy régi nagy ember felöl mondották volt. hogy ha születet. bár soha meg nem holt volna. a fia felöl pedig. hogy ha enyomorult világra nem jöt volna. semmit nem vesztet volna rajta. mert szegényel, ugy bánt avezér. valamint a gyermekel., noha már negyven esztendö felé jártunk; csak a sok szép szót. és igeretet adták, a külsö dolgok iránt, mert a mi abelsököt illeti. arra nem lehetet panaszunk. mert eleget adtanak., a sok paripát, a sok szép szerszámot. és nyolczvan tallér egy naprá. csak elegendö. hogy ha tudtunk volna abbol élni. és meg felelni a méltoságnak. de semmiben nem tudtunk magunknak segitteni. a tanács pedig nem kellet; sok dolgokra esze szép volt. szegénynek, de igen rosz neveltetése volt; és nem szeretet semmit is tanulni, mert nem szokta volt meg atanulást. az ész pedig tanulás nélkül. csak olyan mint a mely föld parlagon áll, más országban talám inkáb mehetet volna valamire. de éppen nem erre valo volt. minden maga viselése, szokása. ellenkezet az itt valo nemzettel. mert sohult ugy nem vigyáznak az embernek maga viselésire mint itt. ha pedig a nemzetit nem szerette. azt nem kel csudálni, mert ollyan helyt neveltetet. a hol gyülölik a mi nemzetünket., de kivált bennünket, a kiket az apja szeretet; éppen nem kedvelhetet, elég a hogy, minden élete, és dolga szegénynek. ebben az országban, csak ollyan volt. mint a szalma tüz, azért ne beszellyünk többet felölle, az Isten irgalmazon szegénynek hanem. arrol beszéllyünk, hogy nekem készülnöm, és rakodnom. kel. mert holnap. vagy holnap után. innét el illantok., és ha magát erdélyt. meg nem látom is. de a köpenyegit meg látom, mert az erdélyi havasokhoz nem mesze megyek el., néném nevedel is köszöntöm öket., nem gondolom hogy a bozzára mennyek kaszáltatni, de boszuságra. iszom. a bozza viziböl, mint hogy minden iro szerszámimot el rakom azért a levelet is el végezem. de engemet el nem kel felejteni. és az egésségre kel vigyázni,
(I. Törökországi levelek: 238)