meg örizenek azt nem gondolom. még. is hirt visznek a vajdának. ha el fognak., itt semmi egyéb hir nincsen, hanem tegnap ment itt el egy muszka követ., avezérhez megyen. könnyü el itélni. hogy a békeséget járják, gondolom hogy ittis reá ropják., soha édes néném nem kelletet ugy vigyázni az egésségre mint most; inkáb több fizetést kel neki igérni csak el ne mennyen., mert én az enyimnek, pitesdi bort kel adnom, mely nagy büntetés.

jász. 21 juný 1739

Ide érkezénk mi édes néném szerencsésen, foxánig uri modon jöttünk, a vajda hintojában. talám még a leg elsö havasalföldi vajdáé volt, akár micsodás volt. de hintó volt. foxántol fogva eddig. nagy nyugodalomal kotzogva., mert mindenüt. hatalmas rosz posta lovak vannak, de micsoda gyönyörü utozásunk volt. az idöröl nem szollonk., mert mindenkor esök voltak. kivalt molduvában. ollyanok voltunk. mint a meg ázot kakasok., de micsoda szép térségeken, micsoda hellyeken megyen az ember. bukurestöl fogva egész jászig., hogy a szem bé nem telhetik, micsoda kár. hogy ezek a szép. és jó földek pusztán vannak, mert két nap alat egyszer ha találtunk valamely lako helyre. én soha annál szeb földet nem láttam, gyönyörüség volt a mi utozásunk. és egy meny aszszony, gyönyörüségel járhatot volna velünk, mert bukurestöl fogva, jászig. csak a sok külömb külömb féle szép virágon járt volna., mindenüt a mezök. bé voltanak teritve virágokal. hogy csak. a szekfüre, és a tulipántra léptek a lovaink egy szoval mindenut virágos kertben jártunk, de mit mondok. mert nincsen olyan kert. a kiben annyi sok féle virág legyen. hát ha még. az az elmuló gyönyörüségünk. nem let volna meg elegyitve. a félszel, mert attol is kelletet tartanunk hogy valamely tévelygö. jó magok reánk ne üssenek, meg mutathattuk volna atörök császár fermányát, de tudom hogy ök arra nem hajtottanak volna, és ha csak erövel is labkovicshoz vittek volna. ebédre, mi pedíg éppen nem ohajtottuk azt a becsületet, a mi örzöink pedig. ha valami lovast láttak. mindgyárt az erdöt tekintették. el itélheted néném. micsoda suhajtásokot bocsátottam. mikor az édes hazám havasi mellet mentem el; örömest bé mentem volna zágonban. de az

(I. Törökországi levelek: 240)


Előző oldal | Következő oldal