valahová. forgács ur is velünk jö. micsoda örömel látom meg kédet.de az egésség jó legyen. hogy az öröm is nagy lehesen, többet is irnék, de mikor utra kel készülni, akor nem lehet sokat irni, Isten kédel édes néném. ihon ebédre hinak.,
bujukdere. 25 aug. 1718.
Hálá Istennek ide érkezénk tegnap. drinápolyból 16 indulánk ki, semmi ollyan állapot nem történt az uton. a melyet szükség volna meg irni. hanem azt meg irom, hogy az uton eleget nevettem. a velünk lóvö francziákon; mert vannak ollyanok közöttök, a kik soha lovon nem ültenek, az ollyanok miképen ültek alovon. és mint várták a szálló helyt el érni. az egész mulattságom volt, a pentelésia hadnak hallotta kéd hirit. itt egy sereg volt ollyan közöttünk., elég ahogy tegnap ide érkezvén, azt gondoltuk hogy mind palotákban szállitnak bennünket; de itt avárosban egy épp házat sem találtunk. azért az urunk kénszeriteték. aváros mellet lévö kis mezön sátorok alat maradni, mind addig valamég más rendelést tesznek. és jób helyre szálitnak. azt nem volna szükséges meg irni hogy csak három orányira vagyok kédtöl, mivel azt el gondolhatom. hogy ezt a szép Cánálist már kéd fel járta. azt sem volna szükséges meg irni, hogy a Canalis parton vagyunk. a fekete tengernek a torkátol. egy ágyu lövésnire. de mind ezeket. örömömben azért irom, hogy oly közél vagyunk egymáshoz, egy kis három lapátos hajora fel ülök. ebédre abban a nagy császari városban mehetek; már itt mind addig sátorok alat leszünk. még jób helyre szálitanak. avalo szép kis réten vagyunk. de mellettunk holmi régi el romlot épületek vannak; a hol annyi a scorpio mint a bolha, az ollyan vendéget éppen nem szeretném az ágyamban, most pedig éppen nem szeretnék meg halni, hát hogy ölelném meg édes néném kédet. a holt ember pedig ollyan izetlen, kedvetlen, hogy még a feleségit sem öleli meg, én pedig elig várom hogy kédet.láthassam. de a még meg nem lehet három vagy négy holnapig.
(I. Törökországi levelek: 27)