rettegésbe bujdosot imide amoda az erdöben. nem tudván hová lenni. szüntelen tartot attol hogy valamely vad embere ne talállyon a ki mindgyárt meg öli azéhséget is már kezdette volt probalni. meg szabadulásrol semi reménsége nem lehetet. nem is mért a tenger parttyához közelgetni hogy valamely hajot láthason akin. meg szabadulhason, se valami ételre valot keresni hogy valakire ne talállyon, el fáradván az erdöben, egy kis dombotskára heveredett. de mint el hüle azon hogy hátra tekintvén egy leányt láta a bokor közül ki jöni., aki hozája mene. és mindenik álmélkodni kezde egyik a másikán, és mindenik kegyesen kezdé egyik amásikát tekénteni, és ha az ifiu meg kedvellé a vad leánynak termetét és személyit, a ki is mezitelen volt, a leánynak is meg tettzék az ifiunak termete fejér ábrázattya. és anyira meg szereté hogy mindgyárt azon kezde gondolkodni hogy tarthasa meg életet. és egy barlangba vivé, és minek utánna szép gyümöltsökel meg vendéglette volna. egy szép forráshoz vivé hogy innék, hihetö hogy a leány elö kellö renden valo volt. mivel minden nap fel ékesiti vala magát igen szép tsiga nyakra valokal., azután a leány vad állatok böreit vivé a barlangba. hogy a legény reájok feküdgyék. és sok féle szinü tollakal fel ékesité barlangját. hogy pediglen mulattságot szerezhesen néki, ki viszi vala ötet estve vagy a hold világon valamely szép kies helyre. valamely forás, vagy patak mellé. a hol a legény nyugodhatot ö pedig addig vigyázot. vagy pedig az öliben aluttatta. és fel költötte mihent valamely zörgést hallot, e szerént töltik vala idejeket. a még magoknak uj nyelvet nem tsinálának. akor a legény meg érteté véle, hogy szerentsésnek tartaná magát ha ötet birhatná amaga hazájában, ahol néki szép köntösöket tsináltatna, egy nehány holnapokot töltöttek vala el nagy szerelembe, a midön a leány a tengeren egy hajot meg látvan, és már tudván mit kelletnék tselekední, jeleket mutata hogy a hajo a parthoz közelitene. estve mind a ketten ahajoban ülének, a hajo barbád szigetében igyekezet, azifiunak is oda kelletet volna, meni. nagy örömbe valának hogy meg menekedhetének

(I. Törökországi levelek: 290)


Előző oldal | Következő oldal