maradtam, hanem akik most velem vannak azok ujak. mitsodás avilág menyi valtozáson mentem már által, de az Istennek gondviselése mindenkor velem volt és vagyon mindnyájunkal. egész predikátziot tsinálhatnék a siralomnak völgyében lévö változo életünkröl. amely változást mind adig probállyuk, valamég az örömnek hegyére nem megyünk. vagyon immár egy nehány napja hogy íde viszá érkeztem, mít rendel az ur ezután felölem, az ö kezében vagyok, hanem azt tudom, hogy a pornak porrá kel leni. és boldog az, aki, nem az urnak, hanem az urba hal meg. anyi hoszas bujdosásom után kellé mást kivánnom anál a boldogságnál., az elsö levelemet amidön a nénémnek irtam, huszon hét esztendös voltam. eztet pedig hatvan kilentzedikbe irom, ebböl ki veszek l7 esztendöt. a többit a haszontalan bujdosásba töltöttem, a haszontalant nem kelletet volna mondanom, mert az Isten rendelésiben nintsen haszontalanság. mert ö mindent a maga ditsöségire rendel, arra kel tehát vigyáznunk, hogy mi is arra forditsuk, és ugy minden irántunk valo rendelése üdveségünkre válik, ne kiványunk tehát egyebet az Isten akarattyánál. kérjük az üdveséges életet, a jó halált, és az üdveséget, és azután meg szününk akéréstöl, mind a büntöl. mind a bujdosástol. mind a telhetetlen kivánságtol. Amen.
(I. Törökországi levelek: 300)