kel tartani. esztendöben tizen kéttzer ha meg ujittyuk egymás közöt az igéretet elég. mert minden levelben azt irni, szeretem kédet, szeretem kédet, a sok volna, és végtire ugy hozá szoknánk, hogy azt sem tudnok mit irunk, a mi ritkáb a kedveseb, de nem mindenben, mert ha gyakrabban irna kéd, a kedveseb volna. reménlem hogy ebben az esztendöben nem leszünk ollyan restek, a melyet kivánom hogy az Isten kegyelmiben tölttse el kéd. velem együt. masokal is. ha hideg nem volna többet irnék. de az én házam a tenger felet vagyon. és onnét semmi meleg nem jö fel. az egésségre vigyázunk.
jénikö. 24 january 1719.
Edes néném, vevéé kéd észre tegnap, hogy mint örült bercsényiné aszszonyom azon. hogy a fejdelem meg látogatta, mindennel kinálta volna, örömiben nem tudta mit csinállyon. már csak azt vártam, hogy talám egypár tánczal kinállya meg, de ne nevesse kéd, mert az idö miat még örömest el járná, vagy el lépdegelné, de a micsoda idöben és állapotban vagyunk, atáncz is savanyu. a valo hogy az aszszony mellet az az két becsületes személy, el ropnák az aszszonyokért is. azt kivánnya kéd töllem. hogy meg mondgyam micsoda itélettel vagyok az aszszonyok, és leányok iránt, kik az aszszony mellet vannak, az aszszonyokot, vagy dicsérni kel, vagy semmit sem kel felöllök mondani., annál is inkáb roszat mondani felöllök, a nemesi vérhez nem illik, mit csinállyak hát. hogy kédnek is engedelmeskedgyem, azt cselekszem, hogy az itélö székemben ülvén. onnét teszek itéletet. halgassa kéd figyelmetességel, az obesternén kezdem el, ez egy szép aszszony volt. föképpen, a midön leg elöször láttam gyermek koromban, akor görgényi Commendáns volt az ura, kajdacsinét pedig soha senki nem dicsérte a szépségiért. hanem ajoságáért. azért is. mondom neki mindenkor. hogy micsoda irtoztato szép, de ez, vagy egyröl, vagy másrol, de örökké panaszolkodik. a kis susinak igen fösvényen osztogatták aszépséget, de rendes, tisztességes személy, és tiszta joság, a talaba mátkája bé illik egy szép leánynak,
(I. Törökországi levelek: 35)